Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más huszonéves férfinek is szokott lenni valamilyen félelme a korával kapcsolatban, hogy majd ismerkedéskor csak az miatt nem kell egy nőnek?
Emlékszem 21-22 évesen az volt bennem, hogy biztos túl fiatal vagyok sok korombeli lánynak is (18-22 évesnek), akik idősebb férfira vágynak. Most 26 évesen pedig az van bennem, hogy biztos már túl öreg vagyok a 19-23 éves lányoknak. Ráadásul régen ez nem volt még meg bennem, de most már az is megvan, hogy miket várnak el a lányok tőlem ennyi idősen, hogy hol tartsak az életben.
Aztán persze akkor is akadtak jó példák, meg most is akadnak jó példák, hogy bőven bejövök lányoknak a célcsoportból, mert nyilván ezt nem lehet így leegyszerűsíteni. Csak a rossz emlékek is megmaradnak, hogy pl egy lány elutasított, mert azt hitte fiatalabb vagyok (kb 4-5 évet letagadhatnék), aztán elmondtam neki a korom és már nem kellettem neki. Nektek szoktak ezzel kapcsolatos gondolataitok lenni?
Ez csak rosszabb lesz;)
De csak akkor ha hagyod. Keress hobbit, mást az életedbe és nem fogsz ezen agyalni. Amúgy 25 alatt nem érdemes keresni, mert abban a korban kapcsi van és nem kapcsolat.
1. A nagyszüleim között 10 év korkülönbség volt papa javára, a szüleim között pedig pont 7 év korkülönbség van apa javára. Egyéb kérdés?
2. Tehát szerinted minden 25 év alatti lány buta, ostoba? Azért ez elég durva szerintem.
(Kérdés: Eddig csak 25+ -os nők válaszoltak?)
hol írtam, hogy buta meg ostoba? De elég kevés az, akire normális kapcsolatot lehetne építeni, tudja mit akar, lelkileg rendeben van stb.
Az meg hogy a kb őskorban mennyi volt a korkülönbség, nem reális ma. 30 vagyok. Marhára nem érdekel a 19 éves tiktokja meg tinderes vetkőzése. Nem is tudnék vele miről beszélni.
Rendben.
"De elég kevés az, akire normális kapcsolatot lehetne építeni, tudja mit akar, lelkileg rendeben van stb."
Ez minden korosztályra igaz.
De nem minden 19 éves ilyen. Vannak például a tudatos szülők gyerekei, akik maguk is azok lettek. Már fiatalon tervezgetnek, tudják mit akarnak az élettől. Egyetemista lányokkal szoktam ismerkedni és köztük sok ilyen van. Mindeközben nem tiktokozik, nem tinderes vetkőzik, stb.
A tervezgetés nem azt jelenti, hogy jó, érett egy normális kapcsolatra.
Amúgy most mi értelme a kérdésnek? Nem akarsz fiatalt, mert ez meg az az élmény van benned, meg jaj túl üreg, aztán ha kapsz itt nemleges választ, egyből kiállsz azért, akik rossz élményt okoztak.
Most azt várod, hogy Igeeen nyugodtan tervezgess egy 19 évessel, vagy reális válaszokat?
Mi a szarért nem jó nektek soha a korotokbeli punci?
Egy 19 évesnek is pont olyan, mint egy 26 évesnek, az megvan, ugye?
Annyi idő alatt semmit nem öregednek..édesf*szom..
Nekem is ugyanez volt, 15-22 között a fiatal korom miatt lettem sokszor elutasítva, utána már vegyesen 28-ig, azóta meg azért, mert túl öreg vagyok. Bár 30 fölött is kaptam meg 40-es nőtől, hogy fiatal vagyok hozzá...
#8: Ja, csak egy 26 éves már nagy eséllyel túl van több éves kapcsolaton vagy ha sokáig szingli volt, akkor jó pár alkalmi kalandon és folyamatosan azokhoz fog hasonlítani téged. A fiatalnál meg nagyobb eséllyel leszel te az, akihez még ha szakítotok is, de majd hasonlítani fogja az összes többi utánad következő férfit.
A 26 évest már minden apróság triggereli és akkora cirkuszt csap belőle, mintha világvége lenne, mert "az exével is így kezdődött" a fiatal meg rugalmasabb és jobban hozzád tud csiszolódni.
Csak itt olvasgass néhány frusztrált kommentet. A kedvenceim olyanok, mint
"Adtam esélyt csúnya srácnak, az is megcsalt."
"Összejöttem szegény sráccal és az lett a vége, hogy nekem kellett eltartanom."
"Jártam autó nélküli sráccal, akkor még jó volt, de ma már túl kényelmes vagyok a BKV-hoz."
"Ha már egyszer felemeli a hangját, akár egy hivatali ügyintézőnek, az már nekem intő jel, ha az exemnél figyelek erre, akkor nem törte volna el később 3 bordámat."
"Volt pofája megkérdezni, hogy ki az a Dani, aki este 11-kor hívott és miért mosolyodtam el a telefonban. Pedig a Danit évek óta ismerem, olyan, mintha az öcsém lenne... Ha már a kapcsolat elején ennyire figyelget, akkor ez is olyan lesz, mint az az exem, aki magánnyomozót állított rám és lehallgatta a telefonomat meg feltörte a Facebookomat."
Soroljam még a leggyakoribb indokokat, miért jobb tiszta lappal indulni egy fiatal lánynál?
Mert a fiatal lany az erettebb annal, hogy nem a multbeli csalodasain porog?
Egy fiatal lany van annyira erett, hogy tervezheto kapcsolat legyen belol?
Egy fiatal lany tudja kezelni a problemakat es nem fog lelepni egybol egy jobb pasival?
Egy fiatal lany melyebb dolgokra vagyik es azt is neze milyen ember vagy es nem csak a a"jaaajdecukipasiiiijaaaaj" az elso?
24 alattiakra ertem
A felsorolt kommentek jok, en is tapasztalom, de ez nem a kora miatt van. Szimplan emberileg nem tudja kezelni a rossz dolgokat es puffog a neten
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!