Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik az árulkodó jelek az ehhez hasonló embereknek?
Megismerkedtem egy számomra szimpatikus lánnyal. Ő 20 éves, én 22f.
1.5 hónapon keresztül ismerkedési fázisban voltunk, mert nem akartuk elsietni a dolgokat, ismerjük meg egymást. 14-énesz a születésnapja, a vírus miatt csak a szüleivel és a két testvérével fognak otthon ünnepelni, de meghívott engem is, mert szeretné, hogy ott legyek.
Idáig semmi gond sem volt, de 1 hete, amikor eljött hozzám, eléggé érződött rajta, hogy van valami baja, nem úgy válaszolt, ingerült volt, stb.
Többször rákérdeztem, hogy mi baj, elmondhatja, megbeszélhetjük. Ő nem akarja, mert megharagudnék rá, csak annyit mondott, hogy egy fiú barátjával már megbeszélte a dolgot, még egyszer nemnakar senkivel sem beszél róla.
Ezt a mondatot követően fél órát veszekedtünk, majd végül elmondta, az egészet. Lefeküdt az exével (1.5 éve szakítottak), mert akkor és ott szexelni akart valakivel. Ez a barátja is megharagudott rá (1-2 alkalommal szexeltek, de a srác nem akart többet tőle, mert barátnője volt), mivel lefeküdt az exével, és bántja, hogy összevesztek vele. Ezért nem akarta ezt elmondani, mert én is megutálnám ezek hallatán.
Így is lett, mondtam, hogy szerintem az ismerkedést itt hagyjuk abba, menjen haza.
Eltelt egy hét (tegnapi nap), majd írt egy üzenetet, hogy bánja az egészet, bocsássak meg, megtesz bármit.
Hogyan lehet az ilyen toxikus embereket kiszűrni? Nyilván nekem a jó oldalát mutatta, de mik lehetnek az árulkodó jelek?
Köszönöm a válaszokat. Tényleg csak az érdekel, hogy hogyan lehetne hamarabb felismerni. Kedveltem, szerettem nagyon, mert amit láttam, az tetszett, aranyosan is viselkedett végig.
Csak jó volna, ha valahogy rá lehetne előbb is jönni, mert még egy ilyen emberre 1.5 hónapot nem szeretnék elpazarolni.
#11:
Az exével együtt volt kb. 10 hónapig, lassan már 1.5 éve szakítottak.
Szinte azonnal megismert egy másik srácot, össze akart jönni vele, lefeküdtek, de a srácnak csak szexre kellett, mert 2-3 hete már összejött valakivel. Utána néhány alkalommal még lefeküdtek.
Majd képbe jöttem én, erre lefekszik az exével, és nagyjából az jobban bántotta, hogy ez a srác megharagudott érte, minthogy engem kb. megcsalt.
Ennek ellenére felhívott, hogy bánja az egészet, bocsássak meg.
Ne kérdezd, mert én sem értem az egészet.
Szerintem bepromózta a családjának, hogy meghívott engem is, és kellemetlen lenne neki otthon magyarázkodni. Vagy nem tudom, de valami nem stimmel vele.
#12:
Mi is szexeltünk, szóval ez nem is kérdés. Inkább a kifogása értelmetlen. Szó szerint így mondta: "Akkor és ott szexelni akartam valakivel, de te nem voltál ott. Nőből vagyok, biztos a hormonok miatt lehetett ez, nem tehetek róla".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!