Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik az árulkodó jelek az ehhez hasonló embereknek?
Megismerkedtem egy számomra szimpatikus lánnyal. Ő 20 éves, én 22f.
1.5 hónapon keresztül ismerkedési fázisban voltunk, mert nem akartuk elsietni a dolgokat, ismerjük meg egymást. 14-énesz a születésnapja, a vírus miatt csak a szüleivel és a két testvérével fognak otthon ünnepelni, de meghívott engem is, mert szeretné, hogy ott legyek.
Idáig semmi gond sem volt, de 1 hete, amikor eljött hozzám, eléggé érződött rajta, hogy van valami baja, nem úgy válaszolt, ingerült volt, stb.
Többször rákérdeztem, hogy mi baj, elmondhatja, megbeszélhetjük. Ő nem akarja, mert megharagudnék rá, csak annyit mondott, hogy egy fiú barátjával már megbeszélte a dolgot, még egyszer nemnakar senkivel sem beszél róla.
Ezt a mondatot követően fél órát veszekedtünk, majd végül elmondta, az egészet. Lefeküdt az exével (1.5 éve szakítottak), mert akkor és ott szexelni akart valakivel. Ez a barátja is megharagudott rá (1-2 alkalommal szexeltek, de a srác nem akart többet tőle, mert barátnője volt), mivel lefeküdt az exével, és bántja, hogy összevesztek vele. Ezért nem akarta ezt elmondani, mert én is megutálnám ezek hallatán.
Így is lett, mondtam, hogy szerintem az ismerkedést itt hagyjuk abba, menjen haza.
Eltelt egy hét (tegnapi nap), majd írt egy üzenetet, hogy bánja az egészet, bocsássak meg, megtesz bármit.
Hogyan lehet az ilyen toxikus embereket kiszűrni? Nyilván nekem a jó oldalát mutatta, de mik lehetnek az árulkodó jelek?
Ott rontottad el, hogy csak szexet akartál: https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb..
Itt elolvashatod, hogy minden pasas csak szexre gyúr, bezzeg a nők nem ilyen ösztön vezéreltek :)
A bocsánatkeres egy hét után.
Hát ez meginkább ugy tünik,hogy jol jártál meg itt az elejen vegetért.
Ezt nem lehet kiszürni.
Ugyanis az ismerkedesnel mindenki probálja a legjobb oldalät mutatni,a rosszakat meg lehazudni,jobb esetben elhallgatni.
Csak ugye nem mindegy,hogy mik azok.
Hogy a se..emen sok pattanás van,és nem szeretem a Valóvilág cimü müsort,vagy füvel-fäval kefelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!