Ha rossz ember vagyok, akkor sosem lesz kapcsolatom?

Akkor éppen olyan vagy mint mindenki más a világon. Az emberek 95%-a rengeteget káromkodik, nagyon ítélkező, hajlamos az általánosításra, nem mindig jó indulatú és sokszor irigy. :D

Az egyetlen különbség köztetek az, hogy míg ők hipokriták is, te legalább tudod magadról.

Ennek a belátásához nem is kell messzire menni, elég itt a kérdéseket és a válaszokat olvasni. Hány rossz indulatú és ítélkező ember van? Hány általánosításra hajlamos? Hány irigy? Viszont ők, ellentétben veled, mind maximálisan jó embernek gondolják magukat. Vajon ki a rosszabb ember akkor közületek? Szerintem egyszerű a válasz.

4.

Egyik sem jobb a másiknál. Gondolj bele adott két diktátor. Az egyik "hipokrita" és úgy küldi bitóra a számára nem szimpatikusakat, hogy valami mesét költ mellé és úgy állítja be, hogy "meg kellett tenni a nagyobb jóért".

Míg a másik röhögve közli, hogy őt szórakoztatja a haláltusájuk és ezt élvezi.

"Jobb" lesz a második? Nem. egyformán rossz, mivel a tett azonos. Kezd egy kicsit nagyon megerősödni a "ha beismerjük, hogy rosszak vagyunk, akkor amúgy jók" gondolkodásmód.

#5 Szerintem ebben nincs igazad. A kisarkított példádban természetesen egyik sem jobb a másiknál, de a világ szerencsére nem csak diktátorokból és emberbarátokból áll.

A világ nem fekete-fehér, hanem ha úgy tetszik a szürke árnyalatai.

Én csupán annyit mondtam, vajon ki tart előrébb önmaga megismerésében, az aki egyformán gonosz tud lenni és ezt be sem látja, vagy aki olyan mélyen magába nézett hogy meghasonlott a "jó ember" jelzővel önmagára?

Elmondok két tényt. Az egyik, hogy pszichológiailag bizonyítható, hogy minden ember pozitív önképre törekszik.

A másik, hogy a legtöbb ember nem pszichopata, mint a példádban.

Ebből a két tényből hamar belátható, hogyha eljutok addig a felismerésig, hogy:

-igen, bizonyos helyzetekben rosszindulatúan viselkedtem,

-igen, megalapozatlanul ítélkeztem és ezzel felesleges fájdalmat okoztam,

-igen, az irigység vezérelt valamikor

akkor egy jókora lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy "jó ember" legyek, mint aki még önmagát mentegeti.

Vagy te komolyan azt képzeled, hogy aki jó embernek gondolja magát az is? Komolyan úgy gondolod, hogy aki igazán jó ember az nincs tisztában a saját gonoszságával? Nincs egyik a másik nélkül.

Én meg úgy gondolom, ha különbnek tartod magad a kérdezőnél csupán a leírtak alapján, akkor valójában csak ignoráns vagy magaddal szemben és a világgal szemben is.

6.

Ezzel nagyrészt egyetértek amúgy, így megfogalmazva már valamivel jobb.

De kettő probléma még adott:

1.Mi a helyzet azokkal akik csak azért ismerik be ezeket, hogy utána lehessen melldöngetni, hogy "én beismertem, ergo jobb vagyok, mint ti" (és nem is kell mást tennem)

2.A probléma onnan indul mikor valaki ezzel "magasztalja fel magát".

Tehát, az az igazán "jó", aki elismeri MAGÁNAK, hogy rossz, de nem hajtogatja ezt mindenhol. És csendben dolgozik rajta.

#7 Elismerheti halkan vagy hangosan is, szerintem ez mindegy. A tény, hogy valamilyen formában elismerte már elég ahhoz, hogy változás történjen.

Ugyanis nem akarok a halálomkor rossz emberként gondolni magamra és nem akarok ezzel együtt élni sem. Tehát legközelebb, ha ilyen helyzetbe kerülök eszembe fog ez jutni csupán magáért a tényért, hogy szebbet mondhassak magamra és befolyásolni fogja a döntésem.

Ha nem jut eszembe és leszarom, hogy milyen ember vagyok, akkor nincs lelkiismeretem, ezt hívják pszichopatának. A legtöbb ember viszont nem ilyen.

Érdemes lenne a személyiségfejlődes oldaláról megvizsgálnod a saját helyzetedet.

Eljutottál oda, hogy felismerted, és elismerted olyan tulajdonsagaidat is, amiket nem tartasz előnyösnek, ez a fejlődés belépő szintje, sokan még erre sem képesek.

Ítélkezés:

" Minden ember más világ, más világrend. És sohasem önmagunk felett ítélkezünk, ami kötelességünk volna, hanem egymás felett, amihez nincs jogunk."

/Aszlányi Károly/

Bölcs szavak, sokat lendíthetnek, ha hagyod...

Általánosítás:

A tények elfojtása érzelmi-indulati okon.

Rosszindulat:

Mit értesz alatta?

Irigység:

A saját lehetőségeim kibontakoztatlanságából eredő frusztráció projekciója, a cselekvés az ellenszere.

Nem látok nálad semmilyen végzetes, sorsot örökre megpecsételő, maradéktalanul megjaladhatatlan problémát.Az önismereti igény megjelenésével a fejlődés egy önmozgató folyamat...

Az irigységet leszámítva ez mind jellemző rám is.

Emellett persze vannak jó tulajdonságaim is.

Sose okozott gondot a csajozás.