Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez szerintetek is probléma lehet a későbbiek folyamán?
Randizgatok egy férfival (bár kezdek rá inkább fiúként tekinteni), aki 29 évesen a szüleivel él annak ellenére,hogy nagyon jól keres, saját lakást is vehetne. (nem akar egyedül lakni,elmondása szerint unalmas)
A dolog ott kezdett furcsa lenni, amikor elmondta, hogy tavaly amikor eladták a pesti lakásukat inkább vidékre költözött a szüleivel és emiatt napi szinten ingázik, ráadásul az anyjával is utazik minden nap oda-vissza. Finoman kérdezgettem,hogy főz e, illetve hogy veszi ki a részét a házimunkából. Sajnos egyiket sem teszi, csak a szobáját takarítja elmondása szerint.
Teljesen elment a kedvem a további ismerkedéstől. Én 19 éves korom óta külön élek, hamarosan saját lakás tervezek venni, ez idáig spóroltam, lehetőségeimhez mérten. Most, hogy a covid miatt kialakult home office-ban egy ideig otthon voltam, ugyan úgy főztem, mostam,takarítottam,nem vártam el,hogy helyettem csinálják.
Szerintetek is jobb még most abbahagyni az ismerkedést?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Igen. Anyuci pici fia aki teljesen életképtelen. Anyuci megcsinál neki mindent, melletted sem fog változni.
Lehetnél a második anyucija .
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Igazad van kérdező!
Sokkal jobb egy olyan pasi, aki havi 1X érdeklődik a saját szülei felől és albérletben él, egyedül egy másik városban.
Igen, én sem költöznék itthonról. Közel a meló, jó környék, 4 háló, 2 fürdő, szüleim jó fejek.
És én sem dolgozom itthon, ez anyu dolga, vagy a melósé, akit fizetek. Pl.: szerelő, festő,...
3-as. Nem is az lenne a baj,hogy otthon él,hanem, hogy semmit sem csinál a háztartásban és erősen az érzem,hogy anyuka kisfia. A problémát ebben látom, ugyanis nem szeretnék még egyszer házvezetőnő lenni, egy évig csináltam, exem a mosógépet sem tudta elindítani,megvárt a mosással és egyéb teendőkkel. Sőt, olyat is láttam, aki külön élt,összeszedte a kis szennyesét és hazavitte anyuhoz kimosni, pedig volt egy mosógép a fürdőszobában.
Az a kijelentésed pedig egyenesen felháborító,hogy anyu dolga. Mi az,hogy az ő dolga? Te nem ott laksz? Na,az ilyenektől mentsen meg a jó Isten.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Anyuci pici fia. Aki elvárja ,hogy kinyalja a kis seggét. Majd tőled is ezt várja el,hogy a cselédje legyél.
Most menekülj míg leehet
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lakva ismered meg a másikat - tartja a közmondás.
Ne küldd el most magadtól (ha szimpatikus Neked), hanem ismerkedjetek. Első randevúkon sok mindent mond az ember, amit a másik félreért.
Ha a továbbiakban sem szimpatikus a viselkedése, akkor tedd lapátra. Az udvarlás időszaka még lehet, de a házasság már nem népnevelde!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem egy férfi eltudja magát látni mindenben. Vagy felneveled a kisherceget vagy keress egy felnőttet :)
31/f
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lehet közös háztartásban élni a szülőkkel, anyagilag ez észszerű döntés. 150 ezer albérletre vagy maradsz otthon és beszállsz a közösbe?
Azt írod, hogy külön élsz, akkor miért nem hívod el magadhoz próbaképpen. Éljen ott 1 hónapig, ez alatt meglátod milyen. Ha ott sem akar segíteni, akkor nem jó, de lehet, hogy pozitívan fogsz csalódni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!