Ennyire a szerencsén múlik az egész vagy minden csak tőlem függ?

Lassan 27 éves srác vagyok, 185 cm magas, 78 kg. Rendszeresen sportolok, futok, újabban táncolok is. Végeztem a mesterszakkak, van munkám, és sokak szerint jófej, humoros, kedves srác vagyok. Ennek ellenére életemben 1x volt barátnőm néhány hónapig, akit az Erasmusom alatt ismertem meg. Mivel a lány ráadásul másik földrészen is él, így Erasmus után szakítottunk, így láttunk mindkettőnk számára ez az ideális út.

Sajnos azóta hiába megyek bulizni, mindig csak rá gondolok, néha fel is hívom beszélgetni. Úgy érzem, nincs elég önbizalmam, hogy más lányokkal ismerkedjek, eddig a legtöbb lánynál, akinél bepróbálkoztam, creepy-nek tartott, vagy rögtön friend zoneolt. Ettől meg még inkább elbizonytalanodtam, és nem tudom hogyan tudnék innen felállni, ismerkedni. Viszonylag szűk baráti köröm van, velük nagyon jól elvagyok, de buliba is ha megyünk max 2-3-an csak, így pl. nem érzem, hogy támogatnának a csajozásban a haverok. Sőt, néha irigy is vagyok rájuk, hogy hiába egykorúak velem, jóval több tapasztalatuk van, el tudnak könnyen lazulni egy buliban, és rögtön felfigyelnek rájuk a csajok. Nincs bennük az a fajta félelem, ami bennem van. Persze, részegen nekem is voltak "kalandjaim", de azért annál már kicsit többet akarok ennyi idősen.

Sokszor látom Facebookon is, hogy full átlagos kinézetű haverjaimnak van barátnője, eljegyeztek egy lányt, vagy éppenséggel már meg is házasodtak, és nem értem nekik miért van ennyivel több szerencséjük...

Szerintetek hogyan kéne innen továbbindulnom, most ez az elmúlt 11 hónap csak az önámításomról szólt, hogy majd úgyis eljön az igazi, de én magam meg félek megtenni a szükséges lépéseket.