Nők! Sérti az egótokat, ha az általatok elutasított pasi továbbáll és másnál sikere lesz?

Nem sérti.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, vannak olyan napok amikor egy kicsit féltékeny vagyok ezekre az emberekre. Nem azért, mert azzal a csodálatos XYal járnak, hanem mert találtak maguknak egy szerető társat akivel összeillenek. Ilyenkor ülök az ágyamban és csak sírok. Nem azt kívánom, hogy ők ne legyenek boldogok, csak el vagyok keseredve amiért nekem nem jut.

Lehet fölöttem pálcát törni, amiért vannak néha elkeseredett napjaim.

Nem, sőt, nagyon örülök neki és szurkolok, hogy megtalálják a boldogságot.

Nehéz elutasítani valakit, mert tudom, hogy fáj neki, s ha lesz valakije, hamar túlteszi magát ezen. Így inkább megkönnyebbülés, nem lesz lelkiismeret furdalásom, hogy elutasítottam. Hanem lehetőséget adtam neki, hogy nálam jobb, neki valóbb párt találjon.

S ami a legjobb, hogy így tudunk őszintén barátok maradni. Mert nálam nem üres duma a friendzone, de megértem, ha valakinek nehéz úgy barátkozni velem, hogy tetszek neki. Viszont örülök, hogy ha lesz barátnője, akkor már ez se zavar bele a kapcsolatunkba. Mert amúgy értékes embernek tartom, azért is barátkoztam vele a bepróbálkozása előtt.

Volt velem nem is egy ilyen eset, és tényleg jó barátok tudtunk így maradni. És mindnek hamarabb lett barátnője, mint nekem barátom :D Szóval még irigyelhettem volna is őket, de inkább örültem a szeretett személy boldogságának.

A nők empatikus, érző lények alapból, nem egoista hercegnők. :)

Nem sérti, sőt inkább örülök neki, hogy nem kell magamat többet kellemetlen helyzetbe hozni, hanem békén hagy és talált magának valakit. Nyilván akit elutasítok, azt azért teszem, mert nem szeretnék összejönni az illetővel.

"Azt szokták mondani, csak az a férfi, aki sosem adja fel, elutasítás után sem. Nem ellenszenves, aki nem tartja magát ehhez?"

Ez a "sosem adja fel" dolog inkább görcsös párfüggőségnek tűnik. Párom évekig volt egyedül, mielőtt összejöttünk volna, ez idő alatt nem futott minden szembejövő nuni után (ezt azért tudom, mert ismertem őt régebb óta). Ez nekem inkább szimpatikus.

Azt szokták mondani, csak az a férfi, aki sosem adja fel, elutasítás után sem.

Nem, azt mániákus pszichopatának tartom, akitől a lehető legtávolabb kívánok kerülni.