Több éve szingli férfiak, ti nem féltek attól, hogy a magány lesz a végzetetek és korán meghaltok?

2012 óta egyedülálló vagyok, nem éreztem magam soha magányosnak, eleve mindig fel tudtam magam találni bármilyen kreatív, hasznos, vagy éppen mások számára haszontalannak tűnő elfoglaltsággal.

Pár éve kicsit nyitottabb is lettem a külvilág felé, szóval ha alakul valami, akkor alakul, ha nem, hát nem. Nem fogok összeroskadni senki miatt, az élet megy tovább, megtanultam nem komolyan venni az embereket.

Sokan képtelenek továbblapozni, hanem tipródnak önmagukat marcangolva a posványban, magányukban. Ezeket az emberek, akik képtelenek feldolgozni az egyedüllétet, pont olyan gyengéknek tartom, mint a beteges kapcsolatfüggőket.

Mellesleg mi lesz, ha korán meghalok? Nagyon nem szeretném úgy megélni a 90 éves kort, hogy az utolsó 15-20 évemet demensen, pelenkában, mindenféle szervi bajokkal töltsem.

(36/F)

36 éves F vagyok

Azt csinálok mit akarok

Rengetegek ku*vaztam mar

Nőt pénzért mindig kapsz

Komoly kapcsolatom jó tíz éve nem volt, csak enyhe próbálkozások. Sokszor jó lenne egy barátnő, nagyon! Viszont olyan kapcsolatokra nem vagyok kíváncsi, mint amilyennek voltak, azok ették az életem. Öregként nem lesz rosszabb, hisz most is egyedül vagyok, családdal minimális kapcsolat, barát mára már semmi, haverok kik nem számítanak igazán... Itt fekszek a kocsimban egy folyó parton, esik az eső, peca közben. Ugyan miért haljak meg?

Kétféle ember van e téren, az egyik aki nem tud egyedül élni, az a magányos, s aki tud, az az egyedülálló.