Mit kezdjek a néha rámtörő elkeseredéssel?

Halihó!

Fiatal lány vagyok. Fél éve egyedül.

A karantén óta nem igazán ismerkedtem, illetve akivel igen, vele 3 hónap után ment a kukába a dolog. Különböző okokból kifolyólag nem szeretnék még randizgatni a vírus miatt.

Az tiszta sor, hogy nem sok olyan férfi lesz, akinek minden vágya esetleg hónapokig csak csetelni, így nem is tinderezek. Itthonról dolgozom, a szociális életem közel nulla jelenleg.

Nem tudom, mikor lesz vége a vírusnak, mikor lesz ellenszer. Olyan válaszokat nem kérek, hogy minek félek, nincs vírus, ez az én problémám, én félelmem.

Nem tudom, hogyan tudnék pozitívabban állni az ismerkedéshez, a mindennapokhoz.

Emellett a vírustól függetlenül is, kicsit lehoz, hogy mennyire nehéz egy normális fiút találni.

Nem várok el többet, mint amit nyújtok én magam is. Ápolt vagyok, igényes, ismerősök szerint szép is, sportolok, tanulok, dolgozom. Szeretem az állatokat, a zenét, az ételeket, a természetet. Szeretnék családot, hűséges típus vagyok, őszinte, szerethető.

Nem tetszenek a kigyúrt fiúk, nem érdekel a pénz, nem feküdtem le sok fiúval, így a Casanovak sem vonzanak engem sem.

Egy visszafogott, normális férfit keresnék, akinek hasonlóak az elképzelései az életről, mint nekem.

A legtöbb fiú vagy ott esik ki, hogy nem keres komolyat, alkalmi drogos, anyafüggő, kontrollmániás, ki se lát a konditermi edzések mögül.

Ajánlották már többen a hobbis csoportokat, ahol lehet beszélgetni.

Olvasni, sütni, főzni szeretek, esetleg barkacsolni, kertészkedni.

Egyik sem olyan hobbi, amivel kapcsolatban fiúkkal beszélgethetnék. Kertész csoportban benne vagyok, 50 + a korosztály. A barkácsosban szintén.

Szívesen beszélgetnék, fogadnék meg tanácsokat, tippeket.

Köszi, hogy elolvastad!