Szerintetek igazságos az, hogy a mai nőknek irreális elvárásaik vannak a férfiak felé?

Van saját 40 nm-es lakásom, felújítva, megcsinálva rendesen.

Csaj amikor összeköltözésről beszéltünk: "És én itt hogy fogok elférni, hát ez kicsi...."

30 éves, anyjával és testvéreivel él, 250 nettót keres.

Ez hulyeseg.

Attol mert neked nem jön össze és esetleg tudat alatt is olyanokkal barátkozol, akik hasonszőrűek, nem lesz igazad.

Altalanositottal ezzel megbelyegezve a másik nemet, aztán sír a szad, hogy nincs körötted normális nő.

Nem attól lesz valaki lzr, hogy nincs lakása es/vagy kocsija, hanem ettol a hozzáallastol.

Magadat mented ki az alól, hogy bár makod egyáltalán nem volt az életben, de még meg is keseredtel.

Valszeg ennél többet magadtol sem varsz el, és ezért maradsz luzer.

#15

Én például mindig is úgy voltam vele, hogy nem várok el olyat, amit nem tudok teljesíteni. Arról nem tehetek, ha sokaknak ezek megugorhatatlan elvárások. Ha ez így van, akkor egyszerűen nem illünk össze.

Egyébként érdekes, hogy ezzel a mentalitással csak Magyarországon találkoztam, máshol teljesen természetes, hogy mindenkinek vannak elvárásai, és akinek nem felel meg senki, az egyedül marad. Nem értem, ez téged miért zavar.

22/L

"Milyen érdekes, hogy amikor a nők követelőnek "

Semmit nem követelnek.

"de tudod én megteremtettem magamnak egy életszínvonalat te viszont nem azon a szinten élsz"

Ebben biztos vagyok, hogy te nem élsz azon a szinten, mint én.

N

"Azért mi férfiak is hagy döntsük már el milyen nőt szeretnénk."

Senkit nem érdekel, hogy te kit szeretnél. Bárki is elég állt és megpróbálta megakadályozni?

Baromságokat firkálsz itt össze.

Hidd el, minden nő lexarja, hogy te az angol királynőre vársz vagy No1 insta modellre. A kutya nem foglalkozik veled, ellenben te igen. Mégis mi közöd neked ahhoz, hogy idegen nők kit és miért akarnak?

Én így gondolom. Nyolc éven keresztül nem volt barátnőm egy rövid, megalkuvás szülte kapcsolatot leszámítva. Mindent megpróbáltam, ilyen haj, olyan haj, ilyen borotválkozás, olyan szakáll, ilyen ruha, olyan ruha, még az öltözködésem színeiben is követtem ajánlásokat. Kültéri kép, beltéri. Állattal, gyerekkel, társaságban, más által rólam készített, mindent végigpörgettem. Alapvetően is hosszú és tartalmas kommunikációval léptem fel. Sokakkal próbáltam ismerkedni.

Majdnem egy évtizedig eredménytelenül. Aztán megismertem a páromat, ugyanúgy néztem ki, mint addig, ugyanúgy írtam a levelekben, mint addig. Mégis belémszeretett.

Mi volt hát a különbség?

Hogy ő éppen a kamaszkorban, 16 évesen külföldre költözött a családjával, egy olyan országba, aminek akkor még nem beszélte a nyelvét sem. Teljesen kimaradt neki az, hogy pasik tucatjai ostromolják, mivel akik körülötte voltak, azok nem beszéltek vele egy nyelvet. Így éppen a személyiségfejlődés legérzékenyebb időszakában mentesült azoktól az egészségtelen irányba torzító, káros hatásoktól, amik a lányokat ebben az életkorban általában érik.

Mert mi történik ma, ha egy lány fellép egy társkeresőre? Az első egy órában tíz levelet kap. Persze, hogy kihat a mentális egészségére. Miképp a sztárságban nevelt gyerekszínészeknek, akik drogosok lesznek, alkoholisták, vagy öngyilkosok, vagy ezeknek változó kombinációi.

Ezután egy nő a társkereséshez úgy áll hozzá, hogy a sok jelentkezőből a legjobbat kiválogassa magának. Nem is lehet ezért hibáztatni senkit, bárki ezt tenné, akinek van rá lehetősége.

Csakhogy elmarad a kapcsolattervező gondolatok közül, hogy ő, mint másik fél, mit tud nyújtani, amihez az elvárásait reálisan megfogalmazza a vele szembenálló felé. És a férfi oldal issza meg ennek a levét.

Hogy ne akarjak diplomás férfit, ha én is csak érettségit szereztem meg. Hogy felmérem, miszerint én keresek 160 ezer forintot, ő pedig 200 ezret, és nagyságrendileg ugyanott vagyunk. Hogy nekem van egy saját autóm, ő a maga oldalán bérel egy lakást, és körübelül ugyanazt visszük a közös életünkbe.

Kölcsönös a felelősség, mert a férfiak saját maguk torzítják az ilyen mértékű kereslettel a valós viszonyokat.

Nekem 15-17 éves koromban csupa szép barátnőm volt. Akikkel összeillőnek is tartottam magamat. Aztán, ahogy ez az életkorszak rányomta a hatását a kortársaimra, már nem voltam elegendő az ugyanezen szintű lányoknak.

Pedig nem változtam.

Meggyőződésem, hogy most azért van szexis, szép párom, aki által nem hasonlottam meg önmagammal (mint történt volna az a társtalálás normál társadalmi környezetében valamilyen kényszerszülte viszonnyal), mert mikor megismertem, előttem nem volt komoly kapcsolata.

Ha itthon maradt volna, kikerülhetetlenül érte volna a személyiségfejlődésre káros, őt egészségtelenül alakító környezeti inger. Ha csak lemegy a boltba, ha utazik egy buszon, ha csak az iskolában ül, szemezéseget, bókokat, érdeklődést kap. Ha csak facebookot használ, nincs is társkeresőn, akkor is ajánlatok érik.

Ő, engem megismerve, nem azt futtatta végig a fejében, hogy az eggyel előttem jelentkezőnek X-szel magasabb volt a fizetése, a kettővel korábbi pedig jóképűbb volt nálam, így inkább elutasít most engem, hátha majd a utánam kövezkező jóképűbb is lesz, és a keresete is nagyobb lesz.

Hanem elégedett volt azzal, amit fel tudtam mutatni számára az életemből. És ez az egészséges gondolkodás, minden nőnél így lett volna, akinél én realitást láttam a közeledésre, ha hasonlóképp megmaradnak a normál felnőttéválás útján, ahol 15-16 évesen, a fiúkban ébredő szexualitás, és ennek következnényei okán letérnek.

Ő megmaradt a világot reálisan kezelő, racionális értelmű nőnek - ahonnan mindannyian indulunk.

A lányok önmaguk is áldozatai ennek, a rájuk ható környezethez roncsolódnak, ami ezután hátráltatja az életútjukban.

Most, vőlegényként és menyasszonyként együtt élve, példát nyer, hogy a lányok, akiknek odanyújtottam magamat, önmaguk hibás döntéséből milyen életből maradnak ki, pedig ugyanebből részesülhettek volna ők is mindannyian, mert a korábban is birtokolt képességeim szerint teszem maximálisan boldoggá a páromat.