Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ami jelenleg zajlik a világban (feminizmus, MGTOW, incel, poliamoria) igazából a női hatalomátvétel kezdete, aminek a végén a nők a saját csapdájukba esnek majd?
Egyre jobban kezd összeállni bennem a kép. Az alaptézis az volt, hogy a patriarchátus milyen csúnya gonosz nőelnyomó rendszer volt, ahol a férfiak pusztultak meg háborúkban, a nők meg mindent megkaptak az otthon biztonságában és még dolgozniuk sem kellett. Szülni nekik kellett ugyan, de arról már nem a férfiak tehetnek, hanem az evolúció.
Ennek alátámasztására folyamatosan szélsőséges kultúrákat hoztak fel, pl. arabok (milyen érdekes, hogy amúgy mennyire vonzódnak az arab pasikhoz a nők), ahol ténylegesen brutálisan bánnak a nőkkel.
Erre elindult az egyenlősdi, aminek kezdetben rengeteg olyan haszonélvezője volt a gazdagok (tehát a világ irányítói) között, akik szintén megszívták később. A metoo botrányok is mostanra csúcsosodnak ki, amik történtek évtizedekkel ezelőtt. A sok csüngőhasú pénzeszsák azt hitte, hogy sebezhetetlen, aztán utolsó éveire börtönben pusztul meg.
És ahogy a férfiak kitermelték a kacsaszájú szilikonmacákat meg a modellalkatú nőket, a nők kitermelik a hasonló intelligenciahányadossal bíró izmos srácokat meg a pávákat.
És ahogy régen a férfiak feleségül vették a jóravaló, házias nőket és amikor adott volt a ziccer félreléptek, a nők is összejönnek a diplomás, stabil egzisztenciával rendelkező srácokkal, akikkel eljegyzik egymást, jön a házasság, babaváró meg minden, majd közben ők is félremennek az ilyen IQ bajnokokkal, de a stabilitást, családi fészket nem rúgják fel.
Most kicsit megállok és hagyom, hogy ne kapjanak dührohamot a női olvasók, mert már üvöltik a monitor előtt, hogy "nem minden nő olyan". Hát régen se volt minden férfi olyan... 1:1
A hiba ott csúszott a tervben, hogy a nők egy olyan patthelyzetbe kerültek, ahol a következő fázis rosszabb lesz a jelenlegi (átmeneti) állapothoz képest (ahhoz tudnám hasonlítani, mikor a mulatozás után megérkezik a számla a végösszeggel). Amikor eljön az igazság pillanata és megtudják, hogy nem volt teljesen fekete-fehér az a csúnya nőelnyomó múlt.
Mert onnantól, hogy a nők teljesen átveszik a politika és a gazdaság felett a hatalmat, akkor az összes erőfeszítést és munkát nekik kell csinálniuk, ami mögötte van. És ez minden szempontból negatív lesz azoknak a nőknek, akik eddig azt szokták meg, hogy mindenhonnan csak a pozitívat és a jót kapták.
Mert nem elég, hogy dolgozhatnak, majd választhatnak olyan opciók közül, hogy
1. Eltartanak egy pávasrácot vagy egy izmos adoniszt, akihez szexuálisan vonzódnak, de az adott férfi tisztában van a magas szexuális értékével és nem fogja ingyen vagy olcsón adni magát.
2. Keresnek egy bétát, de ott se lesz szerencséjük, mert a legtöbbjük addigra már MGTOW lesz és ugyanúgy fogják őket túráztatni és tesztelgetni és igényeket támasztani, mint most a nők teszik ezt fordítva.
3. Egyik opció sem kielégítő számukra és marad a macska meg a vibrátor.
Maradnak a cicak.
Ez nem a noi hatalomatvetel kezdete, hanem a kicsucsosodasa, ami elhozza a falansztert.
35F incel
Remelem nem ez a szakdogad temaja mert maris bukta 🤣
De legalabb vidaman indul a reggelem ennyi balfaszsagon velo rohogestol.
Régen az erős hatalmi hierarchia, a családon belüli alá-felérendeltség és a vallás hatalmas (talán túlzott) stabilitást adott.
Most ez fordult meg, meglátjuk a végét, elképzelhető, hogy ez egy szelekciós folyamat. A probléma ott van, hogy kizárólag kinézet alapján megy, az intelligencia és egyéb emberi tulajdonságok nem kerülnek számításba és pl a viselkedés hiába nem örökletes, neveltetésben meg fog látszani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!