Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik reménytelennek érzik, hogy legyen párjuk, azok a férfiak mind pornófüggők?
Rosszul írtad ki a szavazást. Hamarabb kezdtem el pornót nézni, de mikor volt kapcsolatom, akkor mindig leálltam vele.
Így viszont olyan, mintha azt a konklúziót akarnád levonatni mindenkivel, hogy a pornónézés miatt nincs senkink. Miközben a pornónézés egyfajta gyógyszerként, drogként funkcionál, amiről tudjuk mi is, hogy nem normális, de enélkül még rosszabbak lennének az életkilátásaink.
Egyébként sosem a szex miatt nem jöttek össze a kapcsolataim, hanem az elején azért, mert nagyon szegény voltam meg a szüleimmel laktam, most meg már hiába értem el bármit is, amikor 30 évesen ez alapnak számít és akiknél plusz lenne annak már öreg vagyok, a többi nő meg már családalapításon gondolkodik vagy aki nem az meg utazgatás meg kényelem (autó), amit ha meg is engedhetnék magamnak, nem azért küzdöttem idáig, hogy most ugyanazokra a nőkre elszórjam a pénzt és a maradék jövőmet, akiknek 5-10 éve azért nem voltam elég jó, mert a szüleimmel laktam.
Ha most ugorhatnék vissza 20 éves koromra a jelenlegi vagyoni helyzetemmel és egzisztenciámmal, akkor simán lehetne barátnőm.
A 11-es válaszodra külön reagálva:
Ha már ennyire lúzernek vagyunk bélyegezve meg ennyire görcsösen szeretnéd bizonygatni az igazadat, hadd segítsek. Valóban van összefüggés! Csak még mindig nem az, amire te annyira ki szeretnél lyukadni.
Az összefüggés pedig nem más, minthogy
1. Rájöttünk, hogy igazából nem maga az aktus hiányzik, hanem az ölelés, csókok, simogatás, gyengédség, a szeretet vagy annak legalább az illúziója. Tehát ha rajtunk múlik, egyik prostituáltnak sem lesz előbb Gucci táskája.
2. Arra is rájöttünk, hogy annyira nem akarunk görcsösen barátnőt, főleg ha már feltételrendszerrel kezdi, mert az biztos bizonyítéka annak, hogy ugyanolyan hideg racionalitással méreget minket, mint egy leendő munkáltató. Abból meg nem kérünk. Szeressen belénk, közeledjen felénk szerelemmel és akkor mi többszörösen megháláljuk. De ha már úgy kezdi, hogy ő az ilyen meg olyan férfit szereti meg nála az a minimum, hogy egy férfinak ez meg az, akkor akkor is kihátrálunk (és főleg akkor hátrálunk ki), ha ezekkel a dolgokkal rendelkezünk, vagy többszörösen túl is teljesítjük. Mert ahogy a nőknek sem esik jól, ha csak lyuknak nézik őket, nekünk sem, amikor azt érezzük, hogy vizsgáztatnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!