Miért van az, hogy míg a legtöbb férfi incel bármit csinál, sosem talál párt, addig a női megfelelője a saját igényei miatt nem talál?

#10: Bekopogni egy sem, de olyan már előfordult, hogy a háziorvos még a zöldségesnél "civilben" is mondogatta, hogy "Marika néni, tényleg nézesse meg szakorvossal, nem vicc, aggódom önért."

Olyat szintén, amikor egy drogos vagy egy alkoholista családja, barátai, bármit megtettek volna, hogy leszoktassák a drogokról vagy az alkoholizmusról.

És az egészet beszélgetés, ismerkedési fázis előzi meg, ahol ő panaszkodik, hogy nem tud lefogyni, mert igazából az evés az egyetlen öröme az életben és pótcselekvés is. Tehát nem kell kisarkítani és úgy beállítani, mintha én egy duplahúsos BigMaccel becsalogatnám egy edzőterembe, bezárnám mögötte a rácsokat és menne a ducitorna Norbival.

szoktatás: Nem tudtam, hogy ennyire önérzetes vagy, de az ember élete bármely szakaszában lehet rossz szokások rabja. Egy jól működő párkapcsolat nálam azt is jelenti, hogy kölcsönösen motiváljuk egymást abban, amiben az egyik jobb a másik pedig gyengébb.

"Tehát félelem vagy megfelelési kényszer fogja motiválni. És még megkérdezed miért bántalmazó kapcsolat."

Rájöttél mi mozgatja az egész társadalmat?

A munka ellen miért nem szólalsz fel? Ha megkérdezed a dolgozók 90%-a azt fogja mondani, hogy félelemből nem mond fel és megfelelési kényszerből végzi a munkáját vagy csinál éppen annyit, hogy ne rúgják ki.

A férfi talán nem félelemből és megfelelési kényszerből nem néz ki igénytelen ősembernek, mert őt ugyanúgy elhagyná a nő?

"És mi lenne a következő amire "szoktatod"? Ha nem szeret főzni majd te "rászoktatod"? Ha olyan a baráti társasága ami neked nem tetszik arról meg majd "leszoktatod"?"

Régen ezt hívták úgy a régi öregek, akik együtt éltek boldogan, szeretetben 40-50 évet, hogy "összecsiszolódik két ember". Ez az élet másik mozgatórugója, akárkivel is találkozol huzamosabb ideig, legyen az munkatárs, tanár, stb, az mind próbál téged formálni. Vagy hagyod magad, vagy nem, de a legtöbb esetben kölcsönösen formáljátok egymást. Az óvodai csoporttársaidtól kezdve egészen a jelenlegi munkahelyedig minden hatással volt rád bizonyos értelemben, ugyanúgy hatottak rád a körülötted lévő emberek, ahogy te is rájuk.

A makacs, mindenre nemet mondó hozzáállás pedig ugyanolyan rossz, mint a stabil önértékelés nélküli, árral sodródás.

A jó az, amikor képes vagy a saját hibás döntéseidet és rossz szokásaidat is felülvizsgálni, megkérdőjelezni és ha kell, megváltoztatni és nem te vagy a nagy fényességes EGÓ a galaxisban.

És van, hogy te magad is akarod az adott dolgot, csak nincs hozzá erőd, hogy egyedül megtedd és a szerelmed kell ahhoz, hogy lelket öntsön beléd és jó értelemben rugdosson a cél elérése érdekében. A költők ezt hívták múzsának. Ebből alakult ki a "Minden sikeres férfi mögött áll egy nő" mondás is, mikor a barátnő motiválta, hogy "Szívem, vágj bele, meg tudod csinálni, képes vagy rá, sokkal többre vagy hivatott, mint egy gyártósori munkás."

A döntésképesség meg nem mindig az ember életkorától függ. Ha annyira döntésképes lenne minden felnőtt, akkor nem lenne szükség politikusokra sem meg nem lenne ennyi átverés. Pont meg kéne tanítani minden emberrel, hogy a saját döntéseiért saját maga felelős és nem lehet mindig mások mögé bújni meg külső körülményeket hibáztatni. Illetve ha külső körülmény a hibás, mert a villamos vágta le a lábad, attól még továbbra sem lesz lábad és ott már a "legközelebb jobban vigyázz" sem teszi semmissé azt, ami megtörtént.

"aki nem szeret mozogni és nem szeretne változtatni az étkezési szokásain?"

Azt sehogy. De nem mindenki ennyire makacs és önfejű, többen vannak, akik tudják, felfogják mennyire rossz út az, amin járnak, hogy az elhízottság (de ide behelyettesíthetsz bármit a dohányzástól az alkoholizmuson át) minden szempontból rossz és hátrány és szeretnének rajta változtatni, de egyedül nem megy neki vagy nincs motivációja.

"Épp elég "szuper" példa van előttem a nagy összecsiszolódásról ahhoz hogy ne engedjek."

Ezért lett volna megoldás az arany középút a régi "vénlány/agglegény maradsz, igyekezz!" meg az elrendezett házasságok és a jelenlegi "nők, akik 40 fölött szültek" meg "sose érd be kevesebbel, találd meg a tökéletes társat" között.

Mert mindkettő egy beteg, szélsőséges szemlélet. Régen majdnem mindenki megtalálta a párját, a falu bolondja is, de az lett az eredménye, hogy rengeteg volt a postás gyereke meg a vakkomondor.

A mostaniban meg csak nagyon kevés ember találja meg egyáltalán élete bármely szakaszában a párját, de elsőre szinte senki és utána minél több kapcsolata van, annál több sérelmet és frusztrációt hordoz magában.

Nem szeretek példákat mondani, mert mindig lesz valaki, aki pont be akarja bizonyítani az ellenkezőjét, de a legtöbbször ott rontják el az emberek, hogy felnőttként is úgy ismerkednek, mint a tinik.

Közben meg a tabutémának tartott dolgokon áll vagy bukik egy párkapcsolat. Amiket leírtál, azzal egyetértek, főzésre nem lehet rászoktatni valakit, aki nem akar. Vagyis rá lehet, de értelme nincs.

De ha megfigyeled, még akik távlati tervekről beszélnek is olyan gyerekes álmokról, hogy tengerparton vagy az erdőben szeretnél élni, közben meg sokkal valószínűbb, hogy a legtöbben ezt nem fogják elérni az életükben, azt viszont annál inkább, hogy jön egy koronavírus és lezárják a világot 2 hónapra és mindkettő vagy az egyik elveszíti a munkáját és olyankor mi a prioritási sorrend, hogyan akarják majd kormányozni a süllyedő csónakot.

Mert amíg jólét van, amíg fut a szekér nagyon toleránsak tudunk lenni a másikkal. Évtizedeket el tudunk lenni olyan mellett a langyosvízben, akit nem is ismerünk igazán. De mikor bejön egy olyan helyzet, amit együtt, közösen kell megoldani, akkor tevődik próbára igazán egy kapcsolat.

Áloméletet meg idilli állapotokat én is el tudok képzelni, hogy a békét és a nyugalmat keresem. Csak az a baj, hogy a világ sosem a békéről és a nyugalomról szólt.

Úgyhogy én inkább azt a társamat keresem, akivel kölcsönösen kiegészítjük egymást és épp az az erősségem, ami a másiknak a gyengesége és fordítva.