Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért tűnnek el állandóan az emberek beszélgetés közben?
Long story short, mindegy igazából, hogy párkeresésről, barátkozásról, vagy csak sima netes beszélgetésről van szó, az embereket egyszerűen elnyeli az internet Bermuda-háromszöge legkésőbb 3 nap alatt.
Itt Gyakorin is beszélgettem már több emberrel, akik rám írtak egy hosszabb, kifejtős válaszom után (nem ebben a kategóriában), hogy "igazán zseniális amit írtál, teljesen így gondolom én is, beszélgessünk". Beszélgetünk. Maximum 2-3 napig amíg a másik fél soha többet nem jelentkezik újra, pedig nagy lelkesedéssel ő kezdeményezte a beszélgetést és rengeteget írt, amit én is hosszú üzenetekkel díjaztam.
Mondjuk ez még hagyján, Tinderen és egyéb társkeresőkön még a fórumoknál is rosszabb a helyzet, de gondolom ezt férfitársaimnak nem kell részletezni.
Azért jó 5-10 éve én nem ezt tapasztaltam. Van nem egy internetes barátom régebbről, akiket ugyanígy fórumokon vagy akár videojátékokon keresztül ismertem meg és azóta is tartjuk a kapcsolatot, pedig van amelyikükkel még csak nem is találkoztam élőben soha (pl. mert külföldiek). Szóval ez az "eltűnés" csak az utóbbi pár évben lett "trendi"? Vagy nem tudom, legalább írná le miért, mert kezd frusztrálni, hogy mindig ez van. Vagyis nem mindig, csak az utóbbi 2-3 évben, mióta "divat lett" eltűnni. Valaki segíthetne megérteni ezt, szóval ha gondoljátok írjátok le a gondolataitokat erről.
#21: Ilyen is van sajnos, bár a kérdés nem egészen erről szól, de megértem. Elhiteti veled, hogy ebből akár lehet is valami, de állandóan kibúvókat keres, ha találkozni kéne. Persze ha beolvasol neki emiatt még te vagy a szemét, ki más. Jól esik neki a figyelem, de többet nem akar, csak úgy tesz mintha.
És ehhez 280 km se kell, velem 35 km-re lakó csaj eljátszotta már ezt egyszer, én is megfogadtam, hogy soha többé.
De a kérdés nem pont ez, de azért köszi az inputot. A kérdésben szereplő emberekkel a személyes találkozó felvetéséig se jut el az ember általában.
#23: Nagy igazságokat írsz. Én is most már, hogy betelt a pohár, elkezdtem a legutóbbi üzenetem elemezgetni, hogy végére járjak mi a baj végre. Nem rövid üzenet, végignéztem az egészet párszor, "na talán itt mondhattam valamit ami rosszul esett neki, vagy itt valamivel megbántottam, vagy ez vagy az vagy amaz..." Kész vicc, még én érzem magam szrul és bűnösnek, mert ő eltűnik.
Igen, általában az adja elő leginkább a magányos szamurájt, aki közben semmit nem képes tenni azért, hogy ne így legyen. A csendes többség meg tűri a hülyeségeiket, pedig ők is magányosak, de legalább nem szenvednek látványosan miatta és ha úgy van tennének is ellene, csak ebben senki sem partner.
Az is jó amikor "visszahúzódó magányos lány vagyok, senkit nem érdeklek" aztán ugyanezt csinálja. Erről beszélek az előző bekezdésben is igazából.
#23: Az itt válaszolgató nőket nem lehet komolyan venni, szerintük nekik mindenre okuk és joguk van, nekik mindent szabad, neked meg semmit, kuss a neved. Ennyit ér a nagy "nemi egyenlőség".
Közben persze előadják, hogy nekik egy érdeklődő, a kapcsolatba energiát fektető, hűséges férfi kell, de ha találnak egy ilyet visszaírni már nem fognak, persze aki ennek a szöges ellentéte az alá csoportosan fekszenek be, aztán sírnak hogy "hol vannak a normális férfiak." Elmondom én hol vannak. Incelek lettek belőlük, meg ott vannak a barátzónában.
Aztán persze panaszkodnak, hogy sok az incel, közben ők termelték ki őket a saját viselkedésükkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!