Mai 23-29 éves korosztaly hol ismerkedik?

Én 27 éves vagyok.

Nekem is ez a bajom, hogy nem tudom hol lehet ismerkedni.

Társkeresőn nem akarok.

Barátnőmmel eljárunk néha túrázni, kajálni ide-oda, vagy kvzni.. Sehol senki. Ha lenne is, úgy sem jönne oda hozzánk ismeretlenül.. 😀

28/f vagyok, sehol. Nincs sem időm, sem idegzetem a mai huszonévesekkel kínlódni.

Egyébként akinek problémát jelent, annak mindenhol azt jelenti, de akinek nem, az mindenhol tud.

Én pont az alsó határa vagyok a megkérdezett korcsoportnak.

Ahogy előttem mondták: Tinder és sehol.

Ma már ennek az egésznek egyszerűen nincs kultúrája.

Azért érdemes megkülönböztetni szerintem több embertípust, mert eléggé nagy különbségek vannak.

Én most abból fogok kiindulni, amit én tapasztalok a közvetlen környezetemben.

Egyetemista vagyok még. Azok a fiatal felnőtt nők és férfiak (azért 23-24 éves embereket már furi lánynak meg fiúnak hívni) akikkel hétköznaponként összefutok láthatóan leterheltek, és szociális élet terén eléggé kiüresedettek.

Egyetemvárosban élek, tehát az itt tanulók jó 80%-a egyáltalán nem a megyéből való.

Koliban vagy épp albérleti szobában élnekl tök random emberekkel.

A régi barátaikkal nehézkesen tartják a kapcsolatot a távolság miatt, és a folyamatos számonkérések miatt, plusz a szegényes életkörülmények okán az új városban sem nagyon tudnak az ismerkedésre, közösségi programokra időt-energiát-pénzt áldozni.

Ezek eddig mind igazak rám is.

Középiskolai ismerősök szétszóródtak. Konkrétan Budapesten jártam a gimit, ott lett mondjuk 4-5 jó barátom, meg mondjuk még 3 haveri viszonyom.

Ebből 3-an külföldre mentek és talán fél évente ha láthatom őket, 2-en tök más megyébe mentek egyetem miatt, és ketten maradtak Bp vonzáskörzetében.

Én meg szintén egy tök más megyébe mentem.

Szóval sikeresen lenulláztam a kamasz éveim alatt összeszedett kapcsolataimat, velük nem nagyon tudok közös bulit szervezni, ahol ismerős ismerőseivel lehetne találkozni.

De mivel itt az egyetemem városában majdnem mindenki állandóan tanul, szorong a számonkérések miatt, küzd azért hogy ne kelljen plusz éveket itt töltenie, és nyomorog vagy koliban vagy albiban, ezért itt se tudtam valódi barátságokat kiépíteni.

Van egy srác, akivel a laptopom office csomagját feltelepíttettem, van egy lány, akivel egész sokat tanultunk együtt biokémiát, van egy másik lány akivel néha dumálok messengeren, de ezek inkább haveri viszonyok. Nem fogjuk egymás baráti társaságát megismerni (ami amúgy nekik se túl kiterjedt, ők is rendszeresen mondogatják hogy baromi sz#r így egyedül lenni hét közben. De átmenni egymáshoz csak úgy négyszemközt olyan semmilyen.)

Aztán a legtöbben hétvégén húznak azonnal haza. Nem tudom miért jó otthon, de ez nyilván azért van mert nekem toxic szüleim voltak (már rég nem élek otthon semmilyen formában).

Szóval ez ma egy átlag egyetemista élete.

Én erről tudok, ebbe látok bele.

És néha tényleg elgondolkodok hogy vajon mennyivel lenne másabb az életem, ha mondjuk egy faipari szakközepet, vagy infós szakközepet megcsináltam volna, és már 20-21 évesen munkába állhattam volna.

2 éve dolgoznék, az azt jelenti hogy lenne minimálbéres melóval is minimum 800 ezer félretett megtakarításom...

Lehet hogy már jogsit csinálnék, lehet hogy a hétvégéimet valami hobbival tölthetném az itthon tanulás-tespedés-diákmelózás helyett...

Olyan elképzelhetetlen nekem. Közben az egyetemista fiatalok a kisebbség, hisz 10 fiatalból 1 megy átlagosan egyetemre.

De szerintem fiatal munkavállalóként sem jobbak a kilátások ismerkedésre.

Annyi egyetem nélküli ember fenn van társkeresőkön, vagy törődik bele hogy egyedül van és csak vegetál.

Ez nekem felfoghatatlan.

Szóval ahogy látom, párkapcsolat az legtöbbször a közvetlen baráti körün keresztül tud születni. Ilyen "barátom barátja/barátnője" ismeretségekre gondolok, akikkel még tizenévesen összefut az ember.

Mert utána egyre kisebb a hajlandósága mindenkinek tök új embereket megismerni, egyre nehézkesebben, erőltetetten beszélgetünk idegenekkel, és egyre több kimondatlan elvárásunk van a másik fél felé.

Szar dolog hogy ez így kitolódott. Nem nyuggereskedni akarok, de ide pont illik a "bezzeg régen" frázis.

Nagyanyáink idején eléggé ritka volt hogy értelmes, jó megjelenésű férfiak, pláne nők 30 éves koruk felé is szinglik legyenek.

Nyilván nem kell átborulni a túlsó oldalra, és muzulmán módra 14 évesen szülői döntésre hozzámenni xy-hoz, de azt azért mindenki érzi hogy 22-23 éves kor után már úgy jó volna egy tartós kapcsolat.

Jujj, ez jó hosszú lett :D

Azért remélem hogy hasznosat is írtam.