A volt osztálytársaim miért különbek mint én?

#2

Én imádtam szingli lenni sokszor a mai napig visszasírom.

Igaz, én eleve nem viselkedtem úgy relatíve idegenekkel, hogy a magánéletemet illető kérdéseket fel merjenek tenni, vagy számonkérjenek, hogy miért élek egyedül.

Nyilván süt rólad a magány miatti boldogtalanság, ezért találnak meg olyanok ilyen kérdésekkel, akik bántani akarnak.

Ne szégyenkezz magad miatt (miért is?) élvezd a szabadságot, ne görcsölj rá a párkeresésre (jön az magától!), legyél pozitív, mosolyogj az emberekre, (még ha ellenszenvesek is) akkor nem fognak piszkálni és nem lesz okuk lesajnálni!

A neked nem tetsző kérdéseket meg pöcköld le valamilyen frappáns válasszal és lépj tovább!

Ne másokhoz hasonlítsd magad. Magadat önmagaddal tudod összehasonlítani.

Nem attól leszel értékes vagy kevésbé értékes, hogy éppen van-e valakid.

Ha megkérdezik és nincs, akkor nyugodtan válaszolj, hogy most nincs. Ebben semmi szégyellni való nincs.

Nagyon sok terület van, ahol tudsz tenni magadért, fejlődni. Nemcsak a párkapcsolat létezik.

2: Ilyen nekem is volt. Vagyis hasonló. Megkérdezte a volt osztálytárs anyukája, hogy van-e valakim. Mondtam, hogy nincs. Kaptam a lesajnáló nézést. És eldicsekedett, hogy az ő fia házas és már van egy gyerek. Nyilván nem azért kérdezett rá, mert érdekli, hogy mi van velem, hanem azért, hogy dicsekedjen.

Aztán pár év múlva újra összefutottunk. Megint megkérdezte. Akkor sem volt senkim :D De akkor meg azt mondta, hogy jól teszem, nem kell elkapkodni, élvezzem az életet. És kiderült, hogy a fiának baromi szar a házassága :DDD

Szolíd vagy és csendes magad szerint, ebben semmi szégyenlésre méltó nincs.

Az, ha zárkózott vagy, nem ismerkedsz, nem jársz sehova, nem hiba; de akkor ne keseregj, hogy nem tudsz társas kapcsolatokat kialakítani, hanem változtass!

Nekem van olyan ismerősöm ,aki bármilyen helyzetben királyként adja el magát. Akit a Te féle, bizonytalan emberek mindig irigyeltek és irigyelni is fognak.

Amikor férjezett volt, sugárzott róla a boldogság, amikor anyuka, kedvet tudott csinálni a gyerek vállaláshoz, amikor elvált akkor az éljenek a szingli nők, nekik a legjobb életérzést sugározta olyan hitelesen, hogy sok nő elgondolkodott minek is van házasságban.

Te miért nem vagy büszke magadra? Miért jó ha valaki sosem mer kilógni a sorból? Miért kell másoknak megfelelni? Tudod a boldogság érzés egy adottság. A felfogásodon kellene változtatni.

Én is "lemaradtam" az életemmel. A gimis ex-osztálytársaim cégvezetők lettek vagy más komoly karriert futottak be, tízmilliós kocsikkal járnak, építik a kertes házaikat itt-ott, apák és anyák, pár év múlva nagyapák és nagyanyák lesznek. Én meg máról holnapra élek, se gyerekem, se kocsim nincs, csak egy szakadt macskám. Néha ez kicsit elszomorít, de másrészről igyekszem az előnyeit nézni:

Amíg ők gyötrődtek a karrierjük építésével, és rájuk nehezedő egyre növekvő anyagi igények kielégítésével, én csajoztam, olyan munkákkal foglalkoztam, amik érdekeltek, rengeteg szabadidőm volt, sportoltam, és nem stresszeltem magam szét. Amikor osztálytalálkozón látom őket, megijesztenek. Kinézetre és viselkedésre is mintha a szüleim lennének. Megtört, csak a munkáról és a gyerekeikről beszélő "felnőttek", én meg kb. ugyanolyan maradtam, mint 20 éve. Nem tudom, én irgyigyeljem őket, vagy ők engem. Szerintem nézőpont kérdése.

F/41