A nők (aki értelesebb, azok szinte mind) nagy része státuszilag maga felett keres párt és többségükben találnak is? Tehát egy ápoló nem szívesen jön össze egy másikkal, hanem az orvossal? Vagy egy fodrász inkább kezd sikeres vállalkozóval?

Vagy egy vidéki gépészmérnök nettó 200 alatt keres.

Főleg ha az önkormányzatnál dolgozik, akkor még akár nettó 140 is lehet.

"A nők (aki értelesebb, azok szinte mind) nagy része státuszilag maga felett keres párt és többségükben találnak is?"

Szép is mikor egy nő leszólja a kocsimat csak azért, mert Skoda (mondván a Skoda nem férfias autó) :D Volt ilyenre példa. Persze a csajnak nem volt autója. :D

Én nőként egyáltalán nem értek az autókhoz, de mindig azt emlegetem a páromnak, hogy a skoda milyen férfias autó és illene hozzá.

Bocsi az offért.

Szóval az én környezetemben van azért több ellenpélda is. Diplomás nők házasodtak olyan férfiakkal, akiknek jóesetben meg volt az érettségijük. Sőt, nálunk a tág családban is szinte mindenki ilyen. Szakmunkás férj, okleveles/diplomás feleség.

Nálam ez nem annyira számít. Sőt, erősen nem karrierista férfit keresek magam mellé. A 12 órázgatásra, a munka miatt elszúrt hétvégékre meg arra, hogy időpontot kell keresni a naptárjában, például nagyon nem vagyok kíváncsi. Márpedig minél magasabban vagy, általában annál több ilyen be nem kalkulált extra idővel jár. És az ember dönthet, hogy a hobbi és a család vagy felcsap karrieristának. Tudom, ezt a döntést én is meghoztam anno.

Mi mindketten az IT-ben dolgozunk, a párom elemző és folyamattervező, én meg fejlesztő vagyok. Mindketten alkalmazottak, "kis emberek", de korrekt fizetéssel. Nekem a munkámban ez a szint elég, arra nem vagyok kíváncsi, hogy 400 helyett 700-ért hajtsanak bármelyikünket. Ha annyira akarok szakmázni, csinálok itthoni projekteket vagy veszek részt önkéntesen valamiben. De hogy ne tehessem meg, hogy kikapcsoljam a mobilom, mikor letelik a munkaidő és hogy legfeljebb 20 perccel maradjak benn tovább, csak azért, hogy legyek valaki? Nem, köszi. És a páromtól sem szeretem ezt látni. Nem ettől leszünk valakik... Sőt, attól leszünk egy család, hogy inkább azzal foglalkozunk. A munka meg azért van, hogy úgy keressünk pénzt, hogy ne fájjon reggel felkelni, mert annyira utáljuk a helyet.

Én pedagógusgyerek vagyok, de informatikus lettem, becsülöm a pedagógusok munkáját, társkeresésnél egyáltalán nem lenne negatívum, hogy a másik fél pedagógus, bár én nem követtem anyámat ezen a területen, látom, mennyire tönkre van téve ez a szakma.

Olvasd el ezt:

[link]

A siránkozókat viszont nem szeretem, akik ilyenekre fogják a társkeresési kudarcaikat. Az ápoló és az orvos nagy eséllyel inkább azért fog összejönni, mert együtt dolgoznak, sokat, és gyakorlatilag egymást kiegészíti a szakmájuk, értik egymás problémáit, "közös nyelvet beszélnek".

Nekem annyi az igény, hogy a párom annyit keressen, hogy az önfenntartására teljen. Emellett, hogy azért néha legyen velem. Sose reménykedtem abban, hogy egy pasi által majd gazdag leszek.

Bár gondolom, ez nem nyugtat meg, mert ezek szerint nem vagyok jó nő (szerintem sem kiemelkedően).