Logikus/érthető dolog az, hogy tartós barátnőhiány miatt már a karrierem sem érdekel és igénytelen is lettem?

Eredetileg 19 évesen azért akartam egyetemre menni, hogy legyen egy olyan jó egzisztenciám amivel alapvetően vonzom a csajokat, ha már külsőre nem vagyok alapjáraton vonzó. Viszont a képességeim már nem voltak meg, közben a szüzesség miatt el is ment a motivációm és hosszú szenvedés után ki is buktam, ráadásul közben nem is dolgoztam soha. 26 vagyok és mivel az egyetem alatt és azóta se sikerült elveszítenem a szüzességem így már az se érdekelne, ha árufeltöltő, szalagmunkás stb. lennék mert ígyse úgyse lenne esélyem barátnőre, akkor meg nekem baromira mindegy mivel keresem a pénzem. Sőt az elkeseredettség miatt annyira mazochista lettem, hogy már azt se érdekelne, ha valami kemény fizikai munkában lerongyolódnék és hamarabb meghalnék. Végül is minek éljek egészségesen és nyugisan és keressek jól, ha úgysincs aki mellettem legyen, egy lelkitárs és szexpartner? Így legalább sajnáltathatom magam és értelmetlen elvárásokat támasztani magammal szemben. Ráadásul igénytelenebb is lettem mióta végleg szertefoszlottak a remények barátnőszerzés ügyben. Hetente most már csak 2-3 alkalommal fürdök, felületesen mosok fogat és tökre lusta vagyok minden téren. Elvileg minek lennék igényes, ha úgysincs aki megcsókoljon vagy hozzám bújjon?

Van köztetek akinek hasonló lett a felfogása, mint nekem?