Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehet köze az alacsony önbecsülésnek ahhoz, hogy nem találok párt?
Világ életemben nem voltam kibékülve a külsőmmel, sokszor értek negatív dolgok ezzel kapcsolatban.
Kamasz eveimben megtanultam úgy ruhát próbálni, fogat mosni borotválkozni, hogy nem néztem a tükörbe.
Abban az időszakban emberek közé sem jártam ez miatt talán akkor tetőzött a dolog.
Ennek már több mint 10 éve, de még mindig bűn rondának találom az arcom.
Lehet köze ennek ahhoz, hogy soha nem volt senkim? Vagy ez 2 külön dolog?
Köszönöm a gyors válaszokat. Teljesen igazatok van.
Viszont nem tudom, hogy lehetne ezen változtatni. (pszichológust már próbáltam 2x is :D)
Minden megoldás érdekel.
Is-is.
Ez az, hogy sok konkrét dolgot nem. Meg magamról kellett pozitív dolgokat leirni.
Ettől még undorítónak érzem magam nem lett jobb
Nem sejted jól.
Egyébként más problémáimat sikerült pszichológus által megoldani de ezt az egyet nem. Sőt azt is mondta, hogy jó velem együtt dolgozni mert látszik, hogy nem kényszerből jártam hanem önszántamból.
Mert sok hónap járás után sem volt semmi előrehaladás. Egyszerűen nem volt értelme tovább járni, ebben nem tudtak segíteni.
Plasztikai műtétek is szóba jöttek, de a pszichológus szerint akkor sem felelnek meg magamnak ha mindenem át lenne szabva.
1. "a pszichológus szerint akkor sem felelnek meg magamnak ha mindenem át lenne szabva"
Ezt te is így érzed?
2. Amúgy körül tudnád írni, hogy mi a problémád a külsőddel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!