Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Ennek a messenger beszélgetésn...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ennek a messenger beszélgetésnek elutasítás lett a vége?

Figyelt kérdés

Pár napja, csütörtökön egy református, evangélikus közös Istentiszteleten vettem részt. Én evangélikus vagyok, így a református templomba nem szoktam nagyon járni, körülbelül 5 éve voltam ezelőtt. Amikor az Úrvacsorához álltunk sorba magam elé engedtem egy szép lányt. Kiderült, hogy facebookon ismerősöm. Egyszer talán fél éve váltottunk pár szót.


Azon az egyetemi informatika szakon tanul, ahol én végeztem. Most pár hónapja ott vagyok rendszergazda. Tehát lenne közös érdeklődés a valláson kívül is talán.


Tudom, nem a vallás az általános nyitótéma egy messenger beszélgetésben, de most ez adta magát számomra. Meséltem neki, hogy hogyan kerültem az evangélikus közösségbe. Ő is tett utalást, hogy nem mindig volt református. Visszakérdeztem, hogy ő hogyan került oda, de ő erre elhajtott kb. Tudom, lehet túlzottam is megnyíltam neki, és lehet nem várhatom tőle azonnal ugyanezt. Azt mondta, hogy a messengeren nem akar ismerkedni, bár volt olyan utalása miszerint egyáltalán nem.


Ezzel köszönt el tegnap éjjel 11 körül:

https://pastebin[pont]com/dxPeZhfe


Szeretném megpróbálni randira hívni. Nem tudom, hogy van-e így értelme. Én 26/F vagyok. Ő meg a húszas évei elején járó lány.



2019. nov. 2. 10:11
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
15%
én azt hittem hogy ezek a szentéletűek még csak nem is interneteznek
2019. nov. 2. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
Mi is ugyanúgy internetezünk, mint bárki más. Nézünk tv-t utazunk autóval, sőt még iszogatni is szoktunk néha. A kereszténység nem azt jelenti, hogy le kell mindenről mondani, ami jó, csak megfelelően kell használni.
2019. nov. 2. 10:41
 13/19 Diazepam ***** válasza:
100%
Te minden egyes nőnek adnál esélyt? Akkor is ha első látásra taszító számodra?
2019. nov. 2. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

Elolvastam az üzenetét.

Szerintem határozottan és normálisan közölte veled, hogy nem akar tőled semmit.

Ne legyél creep, ne nyomulj.

Senki se hatàrozhatja meg másnak, hogy kivel legyen kapcsolatban, kinek adjon esélyt, stb.

Hidd el, mindenki képes eldönteni ezt.

Ha nekiállsz nyomulni, csak igazolod a döntését, mert ez annyit jelent, hogy nem tartod tiszteletben az akaratát.

2019. nov. 2. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Akiről süt, hogy mondjuk alkoholista, ne adj Isten úgy néz ki, mint egy bányarém, annak nem feltétlenül adnék. Nem én vagyok külsőre az álompasi, de azért azt a lécet szerintem megütöm, hogy ne legyek egyenesen visszataszító.
2019. nov. 2. 11:07
 16/19 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, te most tényleg nem tudod megemészteni, ha valaki azt mondja NEM?


Nem akar veled ismerkedni. Érted?

Tartsd tiszteletben a döntését.


Nem mondhatod meg senkinek, hogy kötelessége esélyt adnia neked!


És ha 2napja szakított a volt barátjával?

Ha most hunyt el egy hozzátartozója?

Vagy csak szimplán most nem akar kapcsolatot?

Esetleg neki a magasabb, alacsonyabb, soványabb, körérebb férfiak jönnek be?

Vagy egész egyszerűen teljesen más személyiségű embert képzel maga mellé társnak? És ez már az első mondatokból lejött neki?

Van akinek bejön a hazározottág, van akinek az intelligencia, van akinek az, ha a másik egy ösztönlény.

Semmi jogod megmondani neki, hogy veled muszáj megismerkednie, mert te jó ember vagy és nem vagy csúnya...


Fogd már fel a NEM szó jelentését.

2019. nov. 2. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Hát köszi szépen. Látom ismét nem lesz barátnőm. Őt hagyom akkor. Ugyan lenne pár kérdésem, még lehet elvitatkoznék itt pár dologról, de pár ember nagyon belém kötne, ami most nem hiányzik.
2019. nov. 2. 12:20
 18/19 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem akarod hogy letiltson és kerüljön élőben is, akkor békén hagyod.
2019. nov. 2. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 Diazepam ***** válasza:
100%
Ha már elsőre nincs meg a kémia akkor én úgy gondolom nem szabad erőltetni. Mert lehet, hogy a személyiség elvarázsol, aztán elkezdi szépnek látni a másikat, de amikor eltelik 2-3 év ugyanazt az embert látja magad előtt, aki nem tetszett neki és most sem fog tetszeni. Aztán megismer valakit aki elsőre nagyon bejön és elhagyja/megcsalja.
2019. nov. 2. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!