Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan mondjam el egy nőnek ismerkedéskor, hogy sokáig beteg voltam?
Ez az egész paradox. Beszéljek a múltamról, de ennek egy jelentős részét (sok évet) betegség tett ki. "Gyógyulás" után is sok ideig voltak még tüneteim. Emellett dolgoztam és jártam egyetemre, ami így elég nehéz volt.. nyilván csúsztam is, hiába küzdöttem rengeteget. Meg alapból sokkal később kezdtem egyetemre járni, mint mások.
Igen, alig értem még el valamit, de nem tartom magam ettől kevesebbnek, mint mások. Önbizalmam is van, terveim a jövőre nézve, ambicióim.
Most kvázi tünet mentes vagyok. Rosszul sem nézek ki, igénytelen sem vagyok. Mégis ez elég nagy problémát okoz.
Joggal érzi minden nő ellentmondásosnak, hogy ha ennyire küzdő szellemű vagyok és ennyire szilárd a jövöröl alkotott képem, akkor hogy-hohy még csak itt tartok..
Szóval ha kihagyom az életem felét a történetből, nyilván egy gyökérnek tűnök.
Viszont ha beszélek róla, akkor az elszomorítja a nőket, vagy azt hiszik panaszkodom (pedig ez távol áll tőlem). Utálom, ha sajnálnak, de azt is utálom, ha egy gyökérnek néznek vagy azt hiszik egy lusta idióta vagyok, azért tartok itt.
Mindent próbáltam:
Ha beszélek róla, azt hiszik panaszkodom vagy ami még rosszabb, sajnálnak.
Ha nem beszélek róla, lúzer gyökérnek tűnök.
Ha italok rá, hogy voltak gondjaim az életben, akkor meg "kinek nem voltak? Más ennek ellenére összeszedte magát"
Sosem érdekelt, hogy bezzeg másoknak miért könnyebb valami, sosem tartottam magam emiatt sem többnek sem kevesebbnek. Csak nekem így alakult az élet, ennyi. Ebből akarom a legtöbbet kihozni, de ehhez egy kiegyensúlyozott kapcsolatra is szükségem lenne..
Bármi közbeszólt az életben, volt ötletem, hogy jöjjek ki belőle és sokat tettem is érte, és végül mindig sikerült is.
De a társkeresés sokkal nehezebb feladat, hiába van önbizalmam, hiába merek megszólítani nőket, hiába randizgatok nagyon kedves és szép nőkkel, ha egyszerüen nincs rendes "stratégiám" az előbb említettek áthidalására.
Hogyan próbálkozzak? Ötletek?
válasza: válasza:1) Ha már nem vagy beteg, akkor minek beszélni róla?
2) Ha meg akarod említeni, akkor nem kell dramatizálni.
3) Ha nem egy örökletes betegség, amit továbbadhatsz az utódaidnak, akkor nem is kell, hogy téma legyen.
4) - Pisti, miért csak 27 évesen végezted el az egyetemet?
- Mert közbejött egy betegség.
- Mi bajod volt?
- Ez és ez! ... és utána témát váltasz.
Igen, ezt el is felejtettem írni. Sajnos örökletes és tüneti kezelés létezik csak.
Azért beszélek róla sokszor múlt időben, mert jelenleg kicsi problémákat okoz csak, amitől nem értem magam betegnek. Jelenleg teljes életet élek, nehezitésekkel (de ez a valóban, kinek nincs nehézsége kategória csak).
Ritkán fordul elő, hogy komolyabb gondom van, kb fél évente, évente..
Az a baj, hogy sokan elkezdenek róla azonnal érdeklődni, ha meg szóba jön, hogy még mindig van-e, akkor nem visz rá a lélek, hogy hazudjak.. meg szerintem nem is lenne korrekt.
Persze nem ezzel szoktam indítani, volt hogy csak a harmadik, negyedik találkozásnál jött szóba és úgy éreztem, hogy egy picit azért beszélhetek róla őszintén.
Próbálom nem dramatizálni, volt amikor direkt még el is vicceltem az egészet. De ez sok nőnek szerintem nagyon ijesztő. Bár megértem őket.
válasza: válasza:Istenem, komolyan muszáj valakinek a nyakába önteni a szart, mikor még együtt sem vagytok? Ez a te bajod volt, nehéz idők, vége, az élet megy tovább. Említés szintjén meg lehet ejteni később, most nem. Senki sem kíváncsi a kifogásaidra. Szánalomból meg nem érdemes táplálkozni.
Ez van, ennyi vagy, ha ez valakinek nem szimpatikus, akkor sem lesz az, ha elsírod neki a bajod. Sőt. Ha meg nem érti, majd kérdez.
válasza:#5
Ha örökletes, akkor is két út van
- Ha nem akarsz gyereket emiatt, akkor olyan társat keresel, aki szintén nem akar és a probléma megoldva.
- vagy ha akarsz és a partner is akad, akkor létezik genetikai vizsgálat, ami választ ad a rizikófaktorra.
Eltitkolni ennek értelmében nem kell, de azért nem ezzel kellene indítani.
válasza:6-os javítva:
- vagy ha akarsz és a partner is AKAR...
#4
Teljesen jogos a válaszod.
Viszont egyáltalán nem nézek ki keveset a nőkből. Bocsánat, ha így jött át.
Sok csinos, okos és empatikus nővel találkoztam már, szóval a hiba nyilván bennem van. Ezért is kérek ötleteket. És köszönöm nektek, hogy írtatok. Még neked is #5-ös.. bár nem érzem úgy, mintha mások nyakába szeretnék önteni bármit is.
Gondolkoztam már ezen sokat. Szerintem a gond valahol ott van, hogy számomra sok év alatt kialakult egy masszív passzivitás a betegségemmel és a múltammal kapcsolatban. A családtagjaim, barátaim mellett soha nem is kellett odafigyelnem erre, hogy utalást teszek-e valamire vagy sem, mert ismernek.
Nem tudom átérezni rendesen, hogy kívülről ez az egész hogy néz ki. És ez egyértelműen az én hiányosságok.
Sosem panaszkodásból, vagy sajnáltatásbol beszélek róla. Csak nekem ez természetes, hogy az életem része. X százalékban ez is vagyok, amit teljesen elfogadtam-másképp nem is tudnék lelkileg kiegyensúlyozott lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!