Nok. Milyen végzettségu vagy diplomás férfival nem jonnétek ossze mert nem tudnatok megélni vele (nem családfenntarto), vagy soha nem lenne otthon (pl kamionos), vagy veszélyes hivatást uz (pl katona)?

A családfenntartás két ember feladata. Nem várom el a férfitól, sőt kifejezetten taszít a gondolat, hogy nekem valaki más alapozza meg az anyagi hátterem. A semmire nem fogok családot alapítani úgy, hogy nem tudok egyenlően beleadni anyagi téren. Inkább keressen kevesebbet de legyen olyan állása amit a hivatásának érez és nem úgy jön haza, hogy a töke kivan vele, utálja az egészet. Ha ez neki a vonatkerék pumpálás akkor hajrá. Az sokkal taszítóbb nekem ha abszolút nincs olyan irány ami iránt lelkesedik és elmegy ide-oda betanított munkákra.

Minden mást meg meg lehet oldani. Kamionozni lehet belföldön is, úgy sem keresnek rosszul és legalább otthon alszanak. Még ha külföldeznek is azt is meg lehet úgy oldani kis szervezéssel, hogy kapcsolatbarát legyen. Katonaságnál sem harcol mindenki, általában csak habzsi-dőzsiznek de szó sincs veszélyről vagy harcról. Ezzel természetesen nem a munkájukat akarom degradálni, egyszerűen csak sokszor van missziójuk olyan helyen ahol nincs valós fenyegetés.

Szóval így most hirtelen nem jut eszembe olyasmi ami kizáró ok lenne. Hogyha valaki komoly kapcsolatban gondolkozik akkor úgy is váltani fog munkahelyet vagy munkakörülményeket, munkatempót ha látja, hogy a kapcsolat rovására megy. Én is mindig így voltam, ha nem volt éppen senki akkor szétdolgoztam az agyam, de amint megismertem valakit aki megfogott mindig visszább vettem. Ez természetes.

Rendőr, katona, vágóhídon dolgozó (elvileg statisztikailag ezek a férfiak a legagresszivabbak otthon)

Továbbá olyan akivel nagyon éltérő lenne a munkarendunk és nem látnánk soha egymást, szóval olyan aki éjszakázik.

Nme orulnek nagyon annak sem, ha a férfi szabadúszó lenne, és a kozosbol kéne kivennie pénzt.

És természetesen ne legyen tartósan munkanélküli.

Leginkább a velünk töltött idő számít nekem. Tehát biztosan zavarna, ha olyan munkája lenne, ami miatt távol van sokáig.

Számomra fontos, hogy minden nap mellettem aludjon, ne a munkában töltse minden idejét és távol legyen sokat.

Nekem nagyon morális aggályaim kb semmilyen munkával kapcsolatban sem lennének. Felőlem maffiózó meg drogkereskedő is lehetne, amennyiben fix munkaidővel, szabad hétvégékkel operál, nem stresszeli szét az agyát és biztonságos, stabil bevételt biztosít (nyilván a törvénytelen munkakörök emiatt kiesnek, de nekem személy szerint nem a törvénytelenségükkel lenne bajom). Amíg élvezi és szereti a munkáját, úgy érzi, kiteljesedik benne, örömmel megy hétfőn dolgozni, és van ideje mellette időt tölteni a hobbijával, velem, családdal, barátokkal, satöbbi, addig őszintén nem különösebben érdekel, hogy pontosan mi a feladata.

Viszont ilyen idilli munkahely, amit szeret is csinálni az ember, nem is idegeskedik miatta sokat, ideje is van mellette, és még meg is fizetik (legalább annyira, hogy ne stresszeljen a fizetése miatt és ne kelljen a szabadidejéből plusz munkára áldoznia másodállásra), az nagyon kevés van, de ha az illető férfi ebbe a kevésbe éppen beleesik, akkor pont nem fog érdekelni a végzettsége vagy diplomája vagy akármije.

Olyannal nem jönnék össze, aki az ideje nagy részét külföldön tölti és kilátásban sincs, hogy ez valaha változni fog, mert ezt szereti csinálni. Lehet ez akár kamionos, akár katona, vagy akár csak valami megszállott világjáró életművész, nekem nem kell olyan barát/férj, akivel örülhetek, ha 3 havonta találkozunk egy hétre. Ismerek olyat, aki a párja beleegyezésével csak x évre vonult be katonának, hogy ez alatt elég pénzt keressen a további céljaihoz, ezt esetleg tudnám tolerálni, de ha valaki élete hivatásának érzi mondjuk a katonaságot, akkor az mindenképpen tiszteletreméltó, de sajnos nem őt keresem.

A másik pedig azok a csávók, akiknek az elsődleges és egyetlen szempontjuk a pénz, kb mindegy nekik, hogy mit csinálnak, ameddig jól keresnek vele. Ilyesmi beállítottságú sok bróker, bankár, pénzügyi tanácsadó, mindenféle pszichopata, aki a saját anyját is eladná, ha eleget fizetnének érte. Felőlem örüljenek a jólétüknek, de én személy szerint nem bírom elviselni, ha valakinek a pénz a legfőbb érték az életben és minden más csak utána következik. Nem muszáj, hogy mindenkinek legyen valami hivatása, amit már óvodás kora óta akar csinálni, de sokkal szimpatikusabb pl egy asztalos vagy szobafestő, aki örömét leli abban, hogy igényes, szép munkát végez, mint egy 28 diplomás értelmiségi, aki azért választotta a szakterületét, "mer' ez fizet jól".

Azt sem tolerálnám, ha a párom valami multicégnek adná el a szakértelmén felül a lelkét is, és örömmel járna csapatépítő tréningekre, céges nyaralásokra, bulikra, programokra. Az normális, ha valakinek esetleg a munkahelyéről is lesznek barátai, akikkel a szabadidejükben összejárnak, a többi kollégával pedig ugyan nem barátok, de képesek összhangban dolgozni, viszont képtelen vagyok azonosulni azzal a multis mentalitással, hogy a cég az ember személyes kapcsolataiba is beleszól.