Miért gondolja azt édesanyám, hogy 27 éves fiúként nulla egzisztenciával és magányosan/fásultként egy barátnő hiányzik, hogy egyenesbe jöjjön az életem?

Még tanulok, nem dolgozom és nincs egzisztenciám illetve nulla szociális életem van, de anyám szerint csak egy barátnő hiányzik, hogy végre megnyíljon az életem, kimozduljak és egyenesbe jöjjek, mert a szex és szerelem lelkileg helyretenne és utána minden más sokkal eredményesebb lenne (egyetem, karrier, társaság stb.). Én hiába mondtam neki, hogy "jaj, ez nem így működik", de nagyon el van tévedve. Ami azt illeti inkább nagyon naiv, mert azt hiszi, hogy a szerelmet bármikor ki lehet alakítani és semmi követelményt nem kell hozzá megugrani (külső, egzisztencia, személyiség) csak az új magától jön és azt hiszi, hogy huszonévesen is még a tiniszerelem jellemző, amikor nem számít semmi pénz, karrier, külső akármi csak a másik rákapjon a rózsaszínködös szerelemre, ami már akkor se igaz, mert már a tiniknek is a vonzó, szép fiúk jönnek be miközben én még külsőre se vagyok átlagos. Szegény nagyon el van tévedve.