Szép nő = kiegyensúlyozott belső, átlag alatti külsejű nő = frusztrált személyiség?

Szerintem van benne valami. Meggyőződésem, hogy a jellemvonasok egy bizonyos idő után kiulnek az arcra, és megszepitik/ megcsunyitjak az illetőt. Én kifejezetten félek a nagyon csúnya emberektől.

Persze, mindebből következik, hogy a szépség nem kifejezetten adottsag, gének kérdése. Sok ember van, aki nem szép, mégis vonzó. Mert kellemes egyéniség, aki jóban van onmagaval.

És azt hiszem, sőt, meggyőződésem, hogy minden embernek kötelessége foglalkoznia a külsejével. A külső olyan, mint egy névjegykártya - ha raneznek, kis túlzással egy perc alatt eldol, akarnak-e vele dolgozni, vagy sem. És nincs olyan ember, akiből ne lehetne kihozni a maximumot. Tudom, hogy mese felnőtteknek, de erről szólt anno a Betty a csúnya lány, de egy csomó filmben van olyan jelenet, amikor a csaj atoltozik, kisminkelik, megcsinálja a haját... És lám, megváltozik az élete. Vannak mesék, amiken érdemes elgondolkodni.

Nagy átlagban igen,tapasztalat.

Duci,elhízott nők frusztrált,irigyek,kifogásgyártóak.

Borzalmasak.

Mondom tisztelet a kivételnek,de a legtöbb egyből támadja a fitnesz modelleket,Zimány Lindát.

Szimpla primítivség meg irigység.

> fitnesz modelleket,Zimány Lindát.

Nem vagyok sem nő, sem kövér, irigy meg pláne nem, de a fitnesz modell eléggé erős eufemizmus így Zimány kontextusában. :D

Ez nem a külsőtől függ.

Sose voltam se szép, se vékony. Ha jönne a jótündér, és átváltoztatna, akkor annyi vàltozna az életemben, hogy könnyebb lenne ruhát venni.

Nálam nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb ember kevés van.

Munkát meg nem keresek, engem szoktak megkeresni, hogy menjek át ide, keresnek embert oda. Legutóbb azért nem mondtam fel, mert a főnök nem engedett, inkább húzott egyet a fizetésemen.

Sose rágalmaztak azzal, hogy csak azért vettek fel, mert jól nézek ki, vagy szexelek a főnökkel. :)

Én tanár vagyok. Ha megnézed a pedagógusokat, könnyen beláthatod, hogy nem a külső alapján szelektálnak bennünket :-)

Átlagos nőként sosem jöttem be sok pasinak. Dugó pajtinak kellettem volna, de ez nem növelte meg az önbizalmamat. A jó hír az, hogy az a kevés férfi aki komolyan vonzódott, mindig nagy tisztelettel kezelt, hiszen a belső értékeimért (is) szerettek. Attól sosem kellett tartanom, hogy csak a testem érdekli, vagy villogni akar velem :-)

Vidám vagyok és kiegyensúlyozott, pedig elváltam pár éve azóta egyedülálló anya vagyok, van rajtam felesleg, elmúltam negyven. És? Annál többre tartom magam, hogy a férfiak (vagy úgy általában a társadalom) véleménye miatt aggódjak :-)