Bár megmondhatnám neki, bár tudna róla. Mit gondoltok? 🙁

Van ez a dal:

[link]

... és én pontosan így érzek az első párkapcsolatommal kapcsolatban, ami egyben az első szerelem is volt, így minden ott történt velem először. 3 évig voltunk együtt, amolyan igazi szenvedélyes szerelem volt.

Úgy érzem, még mindig őt szeretem, vagy legalábbis a szívem egy része biztosan. Szakítanom kellett vele, mert ahogy ez lenni szokott, nagyon más irányba kezdett haladni az életünk. Tudom, hogy ő már az eljegyzést tervezte, de anno úgy voltam vele, ha összetartozunk, összesodor még minket az élet.

Ő akkor azt mondta, hogy én vagyok számára A NŐ és az is maradok, én pedig azt, hogy bármi is történik, mindig szeretni fogom.

Ennek 5 éve és úgy látszik, hogy én "betartottam a szavamat", róla viszont ilyen tekintetben nem tudok semmit. Neki 4 éve barátnője van, nekem is voltak szerelmek azóta, így nem is beszélünk már 4 éve. Fogalmam sincs hogy érez. Legutóbb (ugye 4 éve) mintha haraggal kezelte volna a közeledésemet, így nem is merek már írni neki, meg hát ennyi idő elteltével mit (hogyan) is lehetne, főleg hogy tiszteletben tartom, hogy hosszútávú komoly kapcsolatban van, nem akarok bekavarni.

Ő nem hiszem hogy keresne - akárhogy is érez vagy gondol rám még.

Bár a családomat is nagyon szerette, volt hogy csak úgy meglátogatta a nagyszüleimet, átment beszélgetni. Ez a mai napig olyan szinten maradt meg, hogy mindig lájkol vagy hozzászól a családi képekhez, eseményekhez, kivéve azokhoz amin én is rajta vagyok.

Szóval teljesen kizár az életéből. Lehet, valahol még mindig fáj neki? De akkor ott még van a érzelem, nem?

Ti mit gondoltok? A barátnője miatt tényleg nem szeretném keresni, és a legutóbbi "visszautasítása" sem volt kellemes. De egyszerűen még mindig szeretem... Azt érzem, hogy vele újra olyan boldog lennék. Ő volt az akire csillogó szemekkel néztem, és aki ugyanilyen tekintettel óvott engem...

Valaki hasonló cipőben? Jól esne néhány szép szó vagy vélemény...

22/N