Tapasztaltátok már azt a viselkedést, hogy a nő, aki normálisnak állította be magát, önmagának ellentmondva viselkedett?

A nők az önámítás nagymesterei - mondta annak idején egy amerikai férfi, aki arról híres, hogy számos nőt megfektetett, és módszereit meg is osztotta a közönséggel. Azt gondolom, hogy ez az állítása nem csak a párkapcsolatokra jellemző, amikor megpróbálnak maguknak olyan dolgokat bemagyarázni a férfiakkal kapcsolatban, amiről ők is tudják a lelkük mélyén, hogy nem igaz. A női nem egyik közös jellemzője a kiválasztottság elmélet, amit tini korban tapasztaltunk. Számos lányka érvel amellett, hogy "ő érettebb a társainál". Ezt továbbfejlesztve a felnőtt nők is beleesnek ebbe a csapdába, mert önmagukat jónak gondolják. Ironikus, és egyben szomorú szemtanúja lenni egy olyan vitának, amikor az önmagát alapvetően jószívűnek beállító nő úgy érvel, hogy érezhetően feljebb valónak tartja magát a megfáradt vitapartnerénél.

Amikor tehát az kérdezik tőlem, hogy miért nem veszem komolyan a nőket, és a szexkapcsolatok helyett miért nem keresek normális nőt, azt szoktam válaszolni, hogy a kérdés értelmetlen. Ez olyan, mintha azt keresnénk, hogy hol van a Föld éle. A Föld gömb alakú, tehát éle sem lehet. Normális nőt még nem láttam, ezért alap, hogy az egyetlen értelmes és racionális opciót választom.