Hogy lehet rám még mindig ekkora hatással? El fog ez múlni valaha?

Augusztusban lesz 2 éves ez a történet, amelynek a szereplője azóta sem ment ki a jelemből és heti, de van, hogy napi szinten gondolok rá.

Egy nyaralás során ismerkedtünk meg, közös barátunk által. Ők is baráti társasággal jöttek nyaralni és mi is. Közös ismerősünk által verődött össze a két banda, ennél idllibben nem is történhettek volna a dolgok mint akkor történtek... Vízparti iszogatás,Balaton, strandolás, barátok, zene... és persze Ő. Gyorsan zajlott a megismerkedésünk, nem is volt alapos, az én hibám és naivságom is az egész. Volt közöttünk a nyaralás utolsó napján már egy kis mosolyszünet, mert szóba került, hogy hogyan tovább, hiszen messze lakunk egymástól eléggé. Majd a nyaralás után újra felvettük a kapcsolatot és együtt töltöttünk egy szuper hétvégét. Mikor arra került volna a sor, hogy meglátogat, akkor sunyi módon, egy tróger szedett-vedett internetes üzenetben rázott le, amire nem is számítottam, mert annyira rózsaszín ködben éltem mint még soha életemben.El tudtam volna Vele képzelni a jövőmet az igaz, mégis el tudtam volna fogadni az elutasítást is, ha ezt korrekt módon teszi meg. Nem értettem az egészet, mert nem is fejtette ki, így írtam egy hosszabb értetlenkedő ( de abszolút nem támadó jellegű üzenetet), hogy legalább beszéljük meg, kíváncsi vagyok a miértekre. Nem érkezett válasz, szó szerint felszívódott a találkozásunk előtti időpontban. Közös barátok azóta is megmaradtak, vissza is hallottam, hogy egyik részeg pillanatában azon röhögött, hogy írtam neki és Ő nem írt vissza.

Szörnyű érzés volt , tényleg nagyon vártam Őt, a közös haveri társaság előtt és rokonok előtt is kínos volt egyesével magyarázkodni, hogy miért nem jön ( Én sem kaptam indoklást erre) . Egyszerűen annyira nem jöttem be neki mint Ő nekem is kész , ezt nem tudtam elfogadni, életem első elutasítása volt ez. Sokáig voltam magam alatt, egy ilyen felszínes nyári kalandhoz képest brutálisan megviseltek a történtek.... Később átértékeltem a történteket, amiben az idő múlása és a barátaim sokat segítettek. Igazából sosem volt Ő külsőleg sem az én zsánerem, belső tulajdonságai közül sem tudok olyan renkívülieket felsorolni, és az egy hetes plusz egy hétvégi ( és a kettő között 1 hónapnyi) kommunikációnk között szinte mindennap előkerült az alkohol is, na meg maga a nyaralás hangulata volt az, amiért ez ennyire szépnek tűnt. És azt mondom, hogy bárcsak ennyibe maradt volna ez, de az utána együtt töltött hétvégét is Ő vetette fel. Bánom már, hogy nem maradt a nyaralás után annyiban a dolog kettőnk között. Nem az zavar, hogy nem Ő lett a párom, hanem az elutasítás tróger módját nem tudtam feldolgozni azóta sem. Olyasmi gondolatok cikáznak a fejemben, hogy lehet, hogy nem is maga személy zavart, hanem az elutasítás (módja) ?

Rövidre zárva, komoly kapcsolat sem volt , sokáig sem tartott, de "legalább" még rohadt bunkók is voltak velem, ennek ellenére heti szinten gondolok rá. Hogyan tudnám elfelejteni végre, miért lehet ez?

Fogunk még újra találkozni a közös nyaralóhely miatt ( bár már nem közös társaságban). Ti hogyan viselkednétek ilyen helyzetben? Én a szimpla "Helló"-t tartom a legkorrektebbnek.

Ami még talán érdekes lehet a történtekben, hogy tavaly augusztusban is ott volt ebben a kepingben az akkori barátnőjével, ebben az évben pedig én leszek az aki a párommal fogok ott lenni. ( Mert Ő bár szingli, megcsalta a volt párja... és lám a karma működik! :) )

Nagyon szeretem a páromat, semmi ilyen gondolatom nincs, hogy én vissza szeretném szerezni a nyaraláson megismert srácot( kimondottan ellenszenves, undort vált ki belőlem...viszont azt sajnos nem tudom elmondani magamról, hogy nem érdekel). Csak zavar, hogy ennyi idősen ilyen gyerekes vagyok, és hogy nem tud kimenni a fejemből, és még mindig ekkora hatással van rám. Az volna a kérdésem, hogy Ti hogyan viselkednétek, a nyaralás során, ha mondjuk egy asztaltársasághoz kerülnétek ( a közös barátok miatt) , illetve mennyire normális , hogy még mindig ilyen hatással van rám?

Köszönöm, ha bárki is elolvasta, nagyon jól esett ezt leírnom most.

26/N