Összejönnétek egy mentőápolóval?

Nem az embertelenség tartana vissza, mert azt nem tapasztalom, pedig napi szintű kapcsolatban állok mind mentőápolókkal mind mentőtisztekkel, és én is azt tudom mondani hogy végtelenül kitartó, és jókedvű emberek. Nem tud például letört, rossz napom lenni mert nem hagyják. Az meg, hogy a 20. mindenkinélmindentjobbantudokésmegmondommitcsináljanakabeteggel mancinéni után esetleg már /még feszültek és nehezebben tolerálják a hozzátartozókat vagy az esetlegesen akadékoskosó betegeket, azt hiszem a mindennapjaikba belelátva nem halálos vétek.

Ennek ellenére nem jönnék össze mentőssel, talán még más eü. dolgozóval sem(bár van olyan munkakör ahol mégis) épp amiatt, amit az első is mondott. Nehezen viselném hogy hol a hétvége, hol az éjszaka, hol az ünnep az, ami nem lehet a miénk, később a családé.

Nem mindegyik embertelen, embere válogatja ki hogy viseli el a napi stresszt, mennyi idő alatt fásul el. Négy évig mentőztem. Sokszor járműhiány miatt később értünk a helyszínre (nem sürgős esethez), a jó napot helyett a "hol a fa..omban voltatok" üdvözletet vágták a fejünkhöz. Volt részünk fenyegetésben, tettlegességben, sőt egyszer egy részeg rendőr kis híján fegyvert rántott ránk (azóta elbocsátották). Tehát senki ne várja el, hogy ajtót nyitva arcon csókoljanak és felkérjenek keringőre a kiérkező mentők.

De ettől még egy mentős lehet a magánéletben szeretni tudó, ragaszkodó, hűséges társ.