Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rámozdultam, ezzel elrontottam mindent?
Egy héttel ezelőtt, Ukrajnába kellett utaznom egy céges út miatt, az a nő volt a kisérő munkatársam, aki nagyon tetszik.
Sajnos én ezt neki sose mutattam ki,mert mégis csak kollégák vagyunk. Utálatos ugyan soha se voltam vele, de nem voltunk egymás szívecsücske se.
A szállodában viszont történt egy kis kavarodás, és valamiért nem kaptuk meg a 2 szobát. A recepciós ragaszkodott hozzá, hogy 1 lett foglalva. Ezt még olyan szinten megértettük hogy akkor 2 ágyas, kibirunk egy pár éjszakát.
Azonban egy nagy francia ágy volt csak benne.
Megbeszéltük hogy aludjon ő csak lent, én jó leszek a földön de a második éjszaka után már az éjszaka felkéretőztem mert szétnyomta a hátamat egy-egy 12 órás műszakunk után.
Fél álomba bele is ment. Nagyon magánál szerintem nem volt.
Nem terveztem vele szemtelen lenni, vagy bármit csinálni, de többszörösen arra keltem fel hogy a fenekével tolat nekem, vagy rám fordul, a melkasomon alszik, ez még oké. Nőből van, sokaknak szokása vándorolnak az ágyon. Valószinű én is mert úgy ébredtem hogy rajta vagyok, ő pedig alattam a szánk pedig összeért.
Aludt. De valami olyasmit magyarázott hogy szeretlek. Lehet én voltam birka, mert gondolhattam nincs magánál de amennyire én szeretem őt, jól esett a helyzet..
Apró csókokat meg puszikat nyomtam a szájára, ő pedig reagált rá.
Mire észbe kaptam, már nagy hévvel a szájában jártam, csókolt, aztán...
Aztán odanyomtam be valamim amit nem kellett volna. 2 perc alatt leállított, mire észbe kapott és akkora pofont kaptam mint a huzat.
Haragszom magamra. Azóta elcseréli a műszakokat ne keljen velem dolgozzon.
Mi a fenét csináljak most?
Szégyellem is magam, meg nagyon hiányzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!