Férfiak! Ti összejönnétek olyan nővel, akinek (ko) dependens személyiségzavara van?

Én voltam társfüggő. Már ha valóban létezik ez a jelenség, elég vitatott. De teljes nértékben igaz volt rám, amit a fogalom megalkotói és rámogatói meghatároztak. Egészen a társfüggő társadalom elmélete sem tűnt valótlannak számomra.

De aztán ahogyan kijöttem belőle, mert sokat foglalkoztam magammal, így sikerült a dolog - úgy vált egyre inkább köddé a realitása a térsfüggőségnek. Szerintem nem valós dolog... szép elmélet, de én az ellenzők pártján vagyok.

Tény, hogy vannak gyermekként, akár csecsemőként rosszul rögzült dolgok, rossz viselkedésminták, amiket felnőve akaratlanul, tudatgalanul is felhasználunk, így ártva maginknak és környezetünknek. De ez nem egy betegség, sem rendellenesség. Ez természetes velejárója az emberi személyiségneknek, és az emberi kapcsolatokon és a jötődés megélésén kívül még rengeteg más ilyen minta rögzül bennünk.

A lényeg az, hogy ha felismerted a problémád, akkor tudsz végre tenni ellene. Felül tudod írni a rosszat egy helyes mintával!

A társfüggőséggel kapcsolatos könyvek-cikkek egész jó témákat hoznak fel, de a magyarázatok és az összefüggések nem stimmelnek.

Így elsősorban azt javasolnám, hogy ne akarj ártani senkinek! Nem egy nagy probléma ez, hiszen tényleg csak néhány viselkedésminta felülírásáról van szó. Nem nagyon valószínű, hogy tényleg azt a kötődést-leválást kellene megélned, amit a csecsemő él át az anyjával. Ezen túl lehet lépni!

Nekem a szükségleteim értelmezése-feltárása segített. Tudtam, hogy mit kell tennem azért, hogy elégedett lehessek magamal, illetve kontroll alatt tudtam tartani az olyan érzelmi kitöréseket, amik ellentétesek a szükségleteimmel.

Asszertív kommunikáció, vagy erőszakmentes kommunikáció.

Ezek szólnak erről a témáról. Bár elsősorban interperszonális szemszögből, de sokkal jobb dolog az, hogy magaddal is tudsz megbeszélni dolgokat. Hiszen amit eddig tudattalanul csináltal, „ösztönből”, azt így már kontroll alá tudod vonni, megismerni (magadat), és végre magadért is tudsz tenni valamit, olyan témákban, amkről eddig csak azt hitted, hogy ez vagy te, és megváltoztathatatlan. Pedig nem az, nagyon nem az. Mert a beteges kötődés az nem normális, viszont az önmagad megismerése, önmagadnak lenned, tenni magadért, ezek már normális dolgok.

Amúgy max egy másik betegesen kötődő pasit találhatsz, és az ilyen fühhő kapcsolatok sosem lesznek kielégítőek. Itt mindig csak két félember lesztek, akik még együtt sem képesek kitenni egy egészet. Egy normális kapcsolat viszont két egész ember független kapcsolata, amiben a hosszútávú szükségletek lesznek a legnagyobb összetartó erő. -Nem, nem a szerelem, mert az elmúlik max pár év után, és még csak nem is a kötődés, mert hiába kötődnek az emberek, akkor is simán félrekefélnek. Szóval kérdés, hogy kinek mi a fontos? Ki mennyire tudja tudatosítani magában, hogy mik a szükségletei, hogyan érheti el, főleg ezeket a hosszútávúakat. Mert családot alapítani nem lehet csak úgy, sem leélni valaki mellett az életed. Sokkal inkább valakivel, akivel te is önmagad tudsz lenni, és van is lehetőseg önmagadnak maradni, még a természetes személyiségváltozás ellenére is.

Szóval ja... szükségletek.

Meg kéne nézned magadban, hogy mi is van benned. Mert nem a beteges társerafüggés, az biztos, mivel az nem szükséglet.

Röviden a képlet annyi, hogy az érzelmeinket a szükségleteink generálják. Az agy-elme-tudatalattink ezekkel az akár fizikai tünetekkel jelzi, hogy mi a szitu. Egy kielégített szükséglet után boldogok vagyünk, egy régóta prioritást élvező, de kielégületlen szükséglet esetében pedig negatív érzéseket tapasztalunk.

Tehát meg kell vizsgálni, hogy egy adott szituációban (fogalmazd meg ezt a helyzetet konkrétan!)

Mit érzel, mi az a konkrét érzés? (Érzések listája - google)

Milyen szükséglet generálja ezt az érzést? (Szükségletek listája - google)

(Van még a végén egy 4. pont, ahol kérdést tesz fel, de nyilván ezt a magaddal való kommunikációnal átmehet sima ötletelésbe..)

Pl. Amikor az egyetemen vagyok az emberek között,

Akkor magányt érzek,

Mert szükségem van a társaságra.

(szigorúan ilyen formában kell fogalmazni, a „magányos vagyok” formával nem működik, azzal csak megerősítenék a negatív gondolataidat, nemtom miért így van, de tényleg így működik, tuti írja a könyv is, csak nem emlékszem rá 😃)

Végszónak... tehát mindenképp azt javasolnám, hogyha jót akarsz magadnak, akkor a problémáidat meg kell oldanod, tudatosítanod kell gond gyökerétől az ok-okozati összefüggéseket, és ki kell dolgoznod a saját stratégiátad a megoldáshoz!

...És semmiképp sem érdemes tudattalanul belerohanni biztos csalódások és lelkisérülések sorozatába, főleg úgy, ha már azonosítani tudtad, hogy amit teszel, az beteges, rossz, ártalmas, mind rád, mind a környezetedre.

🙂

Oszt még én vagyok grafomán! :D Le a kalappal #13 :)

32/f