A depresszióm miatt szerettem ki belőle?

Kedves Kérdező!

Velem ugyan még nem fordult elő ilyen mértékben... de azért volt egys-más. Ezért hát van némi tapasztalásom... Hogyan hatott a kapcsolatomra? Rombolóan.

Kezdem ott, hogy a depi és szorongás nálam valahogy mindig egymás után jelentkező, kéz a kézben járó jelenség volt. Egyik szülte a másikat. Én legalábbis így éltem meg. Vagy ezért szorongtam, mert zavart a depi... vagy azért estem abba, mert gyötört a szorongás. De ez mára csak történelem.

Szavaidból arra következetek: - benned óriási mértékű, mondhatni túlteng az a bizonyos megfelelési kényszer. Talán még szégyelled is a depressziódat(?) Mindenáron meg akarsz felelni a Párodnak. És lépten-nyomon egyfajta mentális falba ütközöl. A betegség tudatod is csak erősíti ezt a falat. És erre még rátesz egy lapáttal a munka és egyéb csapások, ahogyan írtad. Szóval problémák a köbön.

Nos, azt tudnám javasolni, ami gondolkodás-mód, mint paradigma váltás nálam tartósan megoldást hozott, de talán nálad is:

1.) Nincs (lelki) betegség. (Bárki bármit is mond!) Csak érzelmi állapot-hullámzás van.

2.) Nem vagyok tökéletes. Tehát gyengélkedhetek, hibázhatok és tévedhetek. Emberből vagyok.

3.) Elfogadom magam olyannak, amilyennek pillanatnyilag mutatkozom.

4.) Ami kedély- és érzelmi állapot hullámzás jön, az el is távozik. Nincs semmi, ami örök és változtathatatlan.

5.) Nem várom el, hogy sajnáljanak. De magamat sem sajnálom. Minek? Attól még nem változik semmi.

6.) Nem akarok megfelelni mindenáron a páromnak. Ezért aztán nem is görcsölök azon.

7.) Ami problémám adódik, nem siránkozok, megoldandó feladatnak tekintem. És nem elkerülöm, hanem szembe megyek vele.

8.) Nem mérem, méricskélem magamat se páromhoz, se senkihez. Legfeljebb csak önmagamhoz.

9.) Ha hibát találok magamon, viselkedésemben, nem ítélkezem magam felett. Csak konstatálom, talonban tartom és igyekszem legközelebb nem elkövetni.

10.) Minden, amit másokról gondolok, nem biztos, hogy úgy is van. A látszat sokszor csal. Azok csupán az én saját gondolataim, projekcióim, előfeltételezéseim. Akkor meg minek rajta tipródni?

Nálam ezen vezérgondolatok mantrázása jelentette a magamba fordulást, visszatérést magamhoz. A foglalkozást, törődést önmagammal... immár több évtizede. És nem bántam meg.

Az ERŐ legyen Veled!

Az egyik legfontosabb dolog,, hogy fel tudj emelkedni a padlóról lelkileg.

A munka fontos, mert örömöt ad mindig. Az is fontos, hogy a szar gyógyszereket, amiket szedsz minél hamarabb a kukába tudd dobni.

Hidd el sokkal többet ártanak mint használnak!

Ha szabad akarsz lenni, akkor lehet hogy a túl szoros kötelék neked való, és csak laza kapcsolatban tudsz majd élni. Ez attól tarthat egy életen át is, csak kell neked a szabadság.

Sajnálom a barátodat is, biztos neki is rossz lehet, hogy olyan emberrel van, aki csak azért van vele, hogy legyen, aki meghallgassa....

Talán legközelebb ő is meggondolja, hogy érdemes-e depressziós emberekkel kezdeni, akik nem viszonozzák a szerelmet, csak kihasználják.

Kedves Kéredző!

Megértelek, amiért az előbbi választ írtad(7). Magas szintű empátiás készségedre vall.

De, lásd az #5-ös válaszadó első mondatát. No, ez a lényeg 1 mondatban.

A harmadik mondatában, szerintem kihagyott egy "nem" szót... ami által helyesen így gondolom:

"Ha szabad akarsz lenni, akkor lehet hogy a túl szoros kötelék NEM neked való,..."

Én azt állítom, lehetséges szabadnak lenni párkapcsolatban is. De, ennek az a feltétele, hogy az embert a párja NE akarja BIRTOKOLNI. Ne tekintse tulajdonának. (Sajna ez napjainkban ritkán valósul meg) Párkapcsolatban lenni úgy, hogy ne sérüljön egyik fél önállósága sem, szabadság-érzete... nos az nem könnyű, ez igaz. De nem lehetetlen.

Ha problémának is érzed még most a depressziódat, szorongásodat... én is voltam így, tedd azt, hogy NE problémának tekintsd, hanem FELADATNAK. Amit meg kell oldanod. Saját magadnak és egyedül csak neked! Mivel hogy a Te problémád. És a Te érdeked, hogy túllépj ezen.

Figyelted a múlt időt? "... voltam így..." mert minden, ami jön, az el is megy! Semmi nem állandó. Mint ahogyan az életünk sem. Jövünk -- élünk -- elmúlunk. Kérdés az most már csak, hogy ÉLÜNK-e, vagy SZENVEDÜNK? (Ez igen sokaknál kérdés...)

Ismered e két pesszimista/optimista mondást?

1. A pesszimista félig üresnek látja a poharat, míg az optimista félig telinek.

2. A pesszimista minden feladatban problémát lát, az optimista minden problémában feladatot!"

(Nem én találtam ki, de igaz)

Kérlek, ne okoskodásnak tekintsd ezen szavaimat, hanem inkább inspirációnak. Nem mertem volna írni neked, ha magam is nem jártam volna végig saját poklomat. És mindig van kiút, bárhol és bármeddig is tanyázol!

Az ERŐ legyen Veled!