Van itt olyan férfi, aki fiatalon veszítette el (meghalt) a feleségét? Mennyi volt a gyászidőszak?

"Van itt olyan férfi, aki fiatalon özvegyült meg?"

Gondolom ezt akartad kérdezni.

Néprajzi értelemben fél-egy év, amúgy meg egyénfüggő mikor már olyan érzés, mintha mondjuk külföldön tartózkodna határozatlan időre és nem a veszteség tudata gyötör, hanem csak átéled a közös emlékeket. Nem voltam házas, de tudom mi a veszteség. Ha a kérdés nem elméleti, akkor őszinte részvétem.

32/f

Én feleségként veszítettem el fiatalon a férjemet,nincs különbség a két helyzet között.

Hosszú ideig volt betegség, már a betegség időszaka megviselt, az elvesztésekor ez duplán nehezedett rám.

Közös gyerekünk is van,így minden olyan alkalomkor, amikor ott lenne köztünk a helye és át kellene élnie velünk azt a helyzetet, fokozottan hiányzik. M?ég sok év után is.

Nem akartam egyedül maradni, lett egy másik kapcsolatom, nagyon rendes a mostani párom.De sosem pótolja a férjem, a gyermekem apja hiányát.

Hiszek abban,hogy egy év alatt fel kell dolgozni egy társ elvesztését. Legalábbis annyira,hogy el tudd képzelni nélküle tovább az életedet.

Ha ez hosszabb ideig tart, nem tudsz fiatalon másik kapcsolatra gondolni sem, segítségre van szükséged.

Házastársat nem vesztettem el, de nagyon fiatalon elvesztettem a családomat. A gyász ideje nagyon függ attol, hogy mennyire volt váratlan a halál. Ha valaki hosszú betegség után megy el általában 1 év a gyász időszaka - ilyenkor végig kell menni egyedül minden ünnepen, évfordulón. Ez általában egy nagyon megterhelő időszak, de 1 év után általában sikerül is túljutni a gyászon.

Ha a halál váratlanul történt meg, akkor viszont a gyász időszaka elhúzódhat. Kitartást kívánok ehhez az időszakhoz és őszinte részvétem.

Nem tudom...nálam hosszú betegség előzte meg,hogy elvesztettem a férjemet. Az egyik ismerősöm autóbalesetben vesztette el a férjét. Sokat beszélgettünk a történtekről. Természetesen nem lehet összehasonlítani,hogy melyiket könnyebb elviselni, de részemről az is borzasztó volt,hogy hosszú évekig néztem, és próbáltam a lehetetlent, a gyógyulásáért küzdeni a férjemnek.

Amikor elvesztettem már annyira megtépázott volt az idegrendszerem,hogy azt hittem nem élem túl. És ezt fizikai értelemben is mondom. Csontsovány voltam.

A kolléganőm nem számított a tragédiára, sokkolta a haláleset,de ép idegrendszerrel lépett bele a gyász időszakába.Ő látta,hogy min mentem keresztül,azt mondta, nem bírta volna végigcsinálni amit én tetem.