Hogyan győzzem le a féltékenységet?

A féltékenység az nem egy típusság, hanem az önismeret hiánya. Egyébként meg birtoklási vágy, és semmi köze a szeretethez. Az egónak egy görcsös ragaszkodása. Csak szimplán engedd el az érzést. Először mondjuk nem ártana, ha felismernéd magát a ragaszkodást, és értenéd, hogy miért jön létre benned a féltékenység. Valójában semmi sem a tiéd. Se a párod, se a pénzed, se a ruha, ami most rajtad van. Amikor elhagyod ezt a világot, ezeket mind itt hagyod, tehát ha csak a józan paraszti eszedet használod, akkor is láthatod, hogy a ragaszkodásnak nincs értelme.

Hagyd az életet áramolni a saját medrében, és ismerd fel, hogy magadnak hozod létre a fájdalmat a görcsös ragaszkodással. Ha felismerted, onnan már nem lesz nehéz leállítani. De a felismerés nagyon fontos, mert aminek nem vagy tudatában, arra nem is lehetsz hatással. A felismerést nevezik tudatosodásnak. Minél jobban felismered, hogy a benned zajló folyamatokért egyedül és kizárólag te vagy felelős, annál tudatosabb vagy. A legtudatlanabb emberek teljesen az érzelmeik, gondolataik rabja, mert egyáltalán nem látják, hogy nem lenne muszáj az érzéseikkel, gondolataikkal azonosulniuk, és ezáltal fájdalmat teremteniük.

Második leírta a lényeget. Én is féltékeny típus voltam méghozzá egy rossz kapcsolat miatt, nagyon.

De évek óta ön analízist tartok, sőt érdekelni kezdett az emberi psziché -pszichológia - és bár nem tudatosan de elmúlt a féltékenységem mint egy fajta mellékhatásként. Továbbá valahogy átkalibrálódott az agyam, hogy ha megcsalna a párom, az nem az én saram, stb stb.. Egyszóval a személetmód változott meg ahogy a világot, a párkapcsolatot és általában az emberi viselkedést nézem.

Egyébként van egy jó technika, amivel elősegítheted, hogy minél kevésbé azonosulj a fájdalmaiddal, a féltékenységgel.

A szomszédban van egy kisgyerek, aki folyton futkározik, emiatt pedig folyton puffogást hallani. Mivel ő kisgyerek, így ez nem számít csendháborításnak. Főleg nem fényes nappal. Így jogi úton semmit se tehetek.

Na most hónapokon, éveken át folyton görcsbe rándult a gyomrom, és ideges lettem, amikor csak meghallottam. Egyből átvette az irányítást felettem a negativitás, a rosszkedv, az elveszettségérzet, az önsajnálat...stb

Viszont a józan eszem alapján elkezdtem magamban tudatosítani, hogy nem tehetek semmit annak érdekében, hogy ne puffogjon, így az idegesség, ami bennem létrejön, csak egy haszontalan dolog, ami károkat okoz bennem, negativitásban tart, elveszi az életkedvemet, elveszi az életenergiáimat.

Illetve annak érdekében nem tehetek semmit, hogy ne puffogjon, de annyit tehetek, hogy elköltözök, hogy ne halljam. A másik lehetőség pedig az, ha elfogadom teljesen.

Igazából ez a két út létezik csak: vagy elfogadod teljesen, ami van, vagy cselekszel, és megszünteted azt, ami kiváltja az idegességet. Pl elköltözöl.

A harmadik út, amit én választottam, hogy nem költözök el és nem is fogadom el, tehát idegeskedek, ami teljesen abnormális és kártékony. Ez az út az élet ellentéte. Harc az élet ellen. Olyan, mint amikor egy gyors folyóban a menetiránnyal szemben kapálózol. Nem jutsz el sehova, csak megrekedsz, és még el is fáradsz.

Hogy értsd; az élet az a folyó.

Tehát amikor ideges, dühös, elégedetlen, rosszkedvű, frusztrált, féltékeny, lehangolt, szorongó..stb vagy, az azt jelzi, hogy az élet nevű folyóban a menetiránnyal szemben kapálózol, és nincs benned elfogadás a jelen pillanattal szemben.

Na most én annyi ideig és olyan kitartással tudatosítottam magamban, hogy az elfogadáson (és persze a cselekvésen) kívül nincs másik út, hogy végül nem csak tudtam, hogy nem kell azonosulnom a fájdalommal, ami létrejön bennem, amikor meghallom a puffogást, hanem fel is ismertem, és most már képes vagyok arra, hogy amikor meghallom, akkor semmilyen negatív érzelem ne keletkezzen bennem, mert most már nem csak tudom, hogy nincs értelme, hanem értem is, és egyszerűen nem azonosulok a fájdalommal, amit kivált. Rá fogsz jönni, hogy minden fájdalomnak és rosszkedvnek, ami benned létrejön, egyedül te vagy az oka. Még a féltékenységnek is. Nem muszáj féltékenynek lenned. Ez a te döntésed. Ismerd fel.

Tehát első lépésként tudatosítsd magadban, hogy a féltékenység, mint olyan, teljesen felesleges és kártékony, amire nincs szükséged, és ami nélkül sokkal kiegyensúlyozottabb lehetsz. Ha ezt sokáig csinálod, akkor előbb-utóbb fel fogod ismerni, hogy ne azonosulj vele. Viszont nagyon fontos, hogy amikor féltékenységet érzel,akkor ne érezd magad rosszul miatta, hanem fogadd el, hogy létrejött már benned, és abban a pillanatban már nem tehetsz ellene semmit. Ez nagyon fontos, mert ha rossz kedved lesz, hogy nem tudtad megakadályozni, hogy azonosulj a féltékenység érzésével, az is ellenállás a jelennel szemben. Azzal szemben, hogy az azonosulás megtörtént, és az elfogadáson kívül nem tehetsz semmit. Én nagyon sokszor beleestem ebbe a csapdába.

Remélem ez segítségedre lesz!

Én azt azt ajánlom tedd fel magadnak ezt a pár apró kérdést:

1.Tett olyat a párod amiért úgy érzed nem bízhatsz benne?

2. Azzal, hogy féltékeny vagy meg akadályozod azt, hogy később esetleg megcsaljanak, van bármi hatása rá?

3. Tesz bármit hozzá pozitiv értelemben a kapcsolatodhoz ez az érzés?

(ha a közönség segítségét kérnéd, segítek mindegyikre nem a válasz)

Ha ezeket megválaszolod magadnak rájössz, hogy a féltékenység semmin nem változtat,csak megmérgezi a kapcsolatokat. Azt tudatosítsd magadban, hogy az, hogy megcsaltak nem a te hibád, nem a te hiányosságod és nem a te szégyened. Az illető nem tisztelt téged, legalább azzal, hogy szakít mielőtt mással van. Nekem is volt féltékeny párom (én azt hiszem tini koromban voltam féltékeny utoljára) és engem nagyon bántott az, hogy nem bízik bennem, pedig soha semmi okot nem adtam rá, nem is bírtam mellette sokáig, mert belefáradtam a folytonos bizonygatásba, hogy nekem ő kell és nem más,mintha nem hitte volna el ezt sosem. Az önértékelési problémádat meg ne húzd rá a párodra, attól, hogy te nem bízol magadban és te nem látod magad értékes embernek, még a párod annak láthat.