Van valaki, akit olyan csalódások érték a kapcsolatokban, hogy már képtelen a szeretetre és már több éve tart ez az állapot?

Az utobbi 9 evben osszehozott a sors 2 narcisztikus pasassal akik mentalis gyotortek.

3 autistaval, akik jo emberek voltak es nem az o hibajuk, de keptelen voltam ennyire turelmes lenni.

Kb 30 olyan elso amikor azonnal szexet akartak, volt aki 5 perc utan kibokte "elvegre nem hazasodni keszulunk"

2 ferfi "barat", akik mindent megtettek, hogy azt higyjem, hogy tobb is van kozottunk. Allando talalkozasok kettesben, utazasok, olelesek, puszik, kezfogas, de amikor beszelni akartam rola, akkor elutasitott mindketto.

Szoval mar akkor se hiszek senkinek, ha esetleg tenyleg erdeklodnek irantam. Nem kell senki, nem ismerkedem, nem is akarok, de olyan szinten, hogy csak par emberrel tartom a kapcsolatot.

#2

Nem tudom pontosan, de jelenleg úgy érzem magam, hogy képtelen vagyok rá és nem tudok mit kezdeni a bennem levő ürességgel. Bár ettől neked nem lesz jobb.

5. Nagyon tetszik ez a megfogalmazás. "Az élet kötelezően szar." Mintha itt vezekelnénk bűneink miatt.

A kérdésre válaszolva és képes vagyok a szeretetre, de mindig pofára esek.

Nem tudom, hogy képes lennék-e a szeretetre. Amit érzek az leginkább fáradtság. Belefáradtam az emberek viselkedésébe.

Azt tanultam, hogy küzdeni kell azért, amit szeretnénk. Hát én küzdöttem, de nem olyanokért, akikért érdemes lett volna. Valahol a lelkem mélyén vágyom a szeretetre, de nem hiszem, hogy létezik a párom.

25/F