Tudom, hogy el fogom felejteni, de nagyon fáj?

Megismerkedtem nyár elején egy pasival. Nagyon szimpatikusnak tűnt, összejártunk, le is feküdtünk egymással többször is, de mindig éreztem, hogy semmi szenvedély nincs benn, olyan tárgyilagosnak tűnt az egész. Aztán megkérdezte, mit gondolok kettőnk kapcsolatáról, mert ő nem akar kapcsolatot. Utána kérdezte, hogy mit gondolok a vadabb szexről? Aztán elkezdte ecsetelni, hogy ő csak a bdsm szexet élvezi, és csikifétise van... Onnantól már semmi másról nem lehetett vele beszélni... Megbeszéltünk egy alkalmat, de nem jött el. Azt mondta, hogy jár pszichológushoz, és hogy ő függő, és ezért nincs kapcsolata... Azt mondta tizenéves kora óta van nála ez az egész... Arról is beszéltünk, hogy mindkettőnk anyja mentális beteg, és ugyanaz a bajuk, viszont ő utálja, és nem beszél vele. Azt mondta, sokat bántotta kiskorában, és lehet, hogy ezért szereti a bdsm-et. Úrnőt akart belőlem csak csinálni, de én erre képtelen vagyok...

Azért fogott meg, mert nagyon hasonlít rám sokmindenben, és mindig olyan párra vágytam, amilyen ő volt. Külsőleg is nagyon tetszett, pont úgy nézett ki, ami nekem tökéletesen megfelel... Ő is nagyon szereti a természetet, és egyébként nagyon művelt... Na meg mikor megtudtam,hogy aző anyukája is beteg ugyanúgy, ahogy az enyém, akkor az a hab volt a tortán, arra gondoltam, hogy végre valaki meg fog érteni, és végre valaki van, akinek elmondhatom az érzéseimet, stb... Sosem gondoltam, hogy van valahol egy férfi, aki ugyanolyan, mint én...

Segíteni akartam neki, azt hittem, hogy ha tudja, hogy én is átéltem, amit ő, akkor velem marad, de ennek ellenére azt mondta, hogy nem, mert ő olyan párt akar, aki normális családból jön. Én mondtam neki, hogy ez butaság, mi a normális fogalma? Másrészt mindenhol vannak problémák, és én a szüleimet nagyon szeretem és tisztelem, és folyamatos jó kapcsolatot tartok velük, rendszeresen látogatom, segítem őket. Én tudom, hogy az anyám nem azért volt olyan velem, amilyen, mert gonosz, meg ártani akart volna, hanem mert beteg. Én mellette maradtam így is. Orvosokat kerestem, és segítettem, és most már nagyjából rendben van (skizofrén).

Tudom, hogy ez a pasi lehet, hogy beteg, hiába jár pszichológushoz, mert még mindig nem jár jó úton... Tudom, hogy már nem fog megváltozni, csak olyan okosnak tűnt, és annyira jól indult, és annyira hinni akartam benne... Elképzeltem sajnos őt olyannak, amilyen nem is, és talán azt szerettem :( Sokszor volt már csalódásom, mindegyiken túltettem magam... Tudom, hogy ezen is túl fogom, és az eszemmel tudom, hogy semmi értelme nem lenne köztünk egy kapcsolatnak, csak szenvednék, de mégis a szívemmel nem tudok gondolkozni. Nem futok utána, meg ő nem tudja, hogy ez nekem fáj.

Én sajnos mindig a hozzá hasonlókat vonzottam be, tudat alatt, vonzottam azt, akivel gond van. Már beszéltem pszichológussal, és megpróbálom, hátha segít, de az a helyzet, hogy nagyon sokat olvasok, stb ilyen témában, és félek tőle, hogy sok újat nem tud mondani.

Terveim vannak, dolgozom, külön élek, stb, mindenem megvan.