Miért fáj annyira, ez természetes? Viszonzatlan szerelem

Átmnetem ezen én is ( pedig nem vagyok szerelmes típus).

Elég hosszú ideig fetrengtem ebben a meddő híg fosban, állandóan az eszembe volt, már kicsit beteges..

Aztán elegem lett és ki akartam lépni ebből a szenvedésből. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudnám szeretni- valószínűleg igen-, vagy ha azt mondom, már nem vonzódok hozzá, stb.

De! Már nem idealizálom. Eddig si tudtam 1-2 negatív tulajdonságát, és 1 év után beláttam, hogy sokkal több mindenben térünk el- és tér el az általam "ismert" képtől.. Ami nem épp szinpatikus ha párkapcsolatról van szó.

Persze lehet ez egy szempontból erőltetés, hogy kijöjjek ebből a nem nomrálsi állapotból, de valami a sokadik nem tetsző dolog közül betette végre a kaput.. NEm is "méltó" arra, hogy ilyen ély érzéseket tápláljak felé! Ekkor mérges lettem. Rá is- de leginkább magamra, hogy hogy lehetek ilyen *lye... Akkor szánalmasnak éreztem magam.

Ma már nincs az a furcsa érzésem miután találkozunk, ahogy eddig szinte mindig.. Az adrenalin az elején, ha találkoznuk, az első pilalnatban még dolgozik, ha meglátom, de már alább hagyott. ÉS utána sem hagy bennem érzéseket. Már nem gondolok rá, nem érdekel, látom-e, sőt, nem akarom konkrétna, látni meg semmit. Nem érdemli meg, hogy bármi érzést kiváltson belőlem, én pedig nem akarom többé magam emiatt szerencsétlennek, sebezhetőnek, szánamasnak érezni.

Ma már nem is érzem így, csak egy kis haragot, amiért eddig engedtem magamnak ezeket. Régen megdobbant a szívem, ha csak megláttam, vagy hallottam, az adrenailn az egekben, zavarban voltam, zsibadtam is néha, soha máskor nem éreztem enyinre durván ezeket.

Tudatosan emékeztetem magam, miért nem hozzámvaló, és nem engedek a vonzalomnak, el tudom már folytani. Ha nem figyelnék és hagynám uyganoda kerülnék vissza ( ahogy eddig mindig), de ezt soha többé nem negedem meg magamnak. És minden interakciót is megzsakítottam vele, nem találkozom vele, kerülöm. - De mondom, már szívből nem is akarok, sőt. Valami pici haragféle maradt, de ez magamnak szól. Viszont nem bánom ha rá vetítem ki és mindig emlékeztet erre, mert így esélye sincs, hogy újra teret engedjek ennek a butaságnak.

Szóval, én kb másfél évig vergődtem, és megszenvedtem ezt. De mára már "tiszta vagyok".

Rám alkalmanként még néhanapján rámtör és ilyenkor muszáj sírnom egy kicsit, aztán egy darabig megint jobb lesz... Egyre csökkennek ezek a sírógörcsök... Remélem egyszer teljesen elmúlik. A legrosszabbak az esték,éjjelek, reggelek. Napközben még úgy ahogy de elvagyok.

Ez azt kell, hogy mondjam termszetes. Sokan szenvednek ettől.Erősnek kell lenned!Sok sikert!:)