Volt már veled olyan, hogy kapcsolatban voltál, de beleszerettél valaki másba? Mi lett a vége?

A volt barátom volt ilyen helyzetbe. Belezúgott egy kedves lányba akivel nagyon összeilletek. Nem akart engem elhagyni, de nagyon egyértelmű volt, hogy ez kölcsönös szerelem.

Szerettem a volt barátom. Különleges férfi volt. Kedves, udvarias, előzékeny mindenkivel. Imádtam. De az is igaz mellettem sosem volt ilyen lángolóan szerelmes mint a lány íránt. És nem is akarta szeretni, velem akart maradni, mert az ész legyőzi a szívet. De én úgy érzem az igaz szerelem volt közöttük. És sokkal több a közös bennük mint bennünk. Így végül leültettem mindhármunkat egy asztalhoz és megbeszéltük hogy a helyzet nyílvánvaló és én azt akarom ha ők boldogok lennének. És azóta is boldogok. :)

Volt ilyesmi velem, abban volt más hogy a kapcsolatunk amúgy is a végét járta már (apróságokon összevesztünk, nem nagyon szerveztünk közös programokat meg ilyesmik). Közös albiban laktunk, de inkább lakótársak voltunk már. Aztán a munkahelyemen összeismerkedtem egy pasival közös munka miatt, akibe eléggé hamar beleszerettem. Helyes volt és nagyon jó természetű, nyilván foglalt is. :/

A vége az lett, hogy szakítottam a párommal és külön költöztem tőle, beláttam hogy már nem szeretem egy jó ideje, megszokásból vagyunk csak együtt és igazából már meg se akarom menteni a kapcsolatunkat. Nagyon ő se ellenkezett szóval nem csak én éreztem menthetetlennek a dolgot

Mivel a kiszemeltem foglalt volt vele nem lett semmi. Egy jó ideig szingli voltam, aztán végül egy harmadik férfi lett a befutó. :) Arra jó volt a kolléga akibe beleszerettem, hogy miatta rájöttem mennyire nincs már meg a szerelem köztem és az akkori párom között.

5+ Szóval a stiklis módszer mindig rossz, tanulj meg egyenes ember módjára élni.Bátran, őszintén.

Ez az Első lecke volt, mire a végére érünk a leckéknek egész normális kis emberke fog belőled válni.

Volt. Utólag belegondolva nem volt már működőképes az a kapcsolat, amiben voltam, nem voltam szerelmes, de ezt benne élve még nem ismertem fel. Akkor csak úgy voltam vele, hogy egy mélyponton vagyunk (olyan egy éve tartó folyamatos mélyponton :D ), és ez még menthető. Aztán egy este megismerkedtem egy férfival. Na, ő aztán a tuti pasi volt számomra. Nagyjából azt képzeld el, hogy bemutatkoztunk egymásnak, és kábé egy mély, döngő hang szólt le az égből, villámlás kíséretében, hogy "IGEN, Ő AZ!" :D Az egy dolog, hogy amikor megláttam, úgy voltam vele, hogy hm, egész helyes, de aztán amikor megszólalt... Kb minden mondata megragadott, nagyon egy húron pendültünk, egész este nem tudtunk leszakadni egymásról, folyamatosan beszélgettünk, kiderült, hogy rengeteg közös van bennünk, állandóan megnevettetett, szórakoztatott, úgy éreztem, végre értékelve vagyok, mint nő, sosem éreztem magam ennyire felszabadultnak és boldognak, mint mellette, azon az egy röpke estén :) Egyéb más beszélgetésen kívül nem történt, még csak puszi vagy kézfogás sem, de én mégsem tudtam aludni aznap este, csak rá tudtam gondolni. Soha még senki nem volt rám ilyen hatással. Másnap elmondtam az akkori pasimnak (na, nem így lelkendezve, hanem csak úgy nagy vonalakban), és szakítani akartam, mert ezt így nem éreztem helyesnek. Milyen kapcsolat az, ahol én ennyire tudok lelkesedni egy másik férfi iránt? Az biztos nem érdemli meg a küzdelmet. Főleg, hogy még fiatalok is voltunk, a húszas éveink elején. Az exem még próbálkozott megmenteni a menthetetlent, de egy hét múlva én végül véglegesen megszakítottam kettőnk dolgát. Úgy voltam vele, hogy ha nem is jön össze ezzel a számomra különleges férfival, akkor is rávilágított, hogy a már meglévő kapcsolatom kakit sem ér, és jobb nekem nélküle. Vagy a párom iránt kell így lelkesednem, vagy senki iránt.

Az illető férfivel időközben összeházasodtunk, most várjuk az első babánkat :) Tudtam én, hogy nem szabad ezt a világon egyedüli érzést elszalasztani :D

Igen, még mindig tart, de már jövök ki belőle így több mint egy év után.

Ez idő alatt legalább mostanra (jobb később, mint soha..) az is tiszta lett, hogy nem illunk valószínűleg össze, sok hibáját hiába láttam, az eszem próbálta szépíteni, mert annyira jól esett érezni ezt az érzést újra érezni. Láttam én a vörös jelzéseket, de az eszem nem tudta lebeszélni a szívemet, és mai napig ott a szikra a levegőben.

Tehát én kussoltam és nem szóltam, nem csináltam semmit. Most már kerülni is kerülöm, mert mindig itt rontottam el, valószínűleg már rég túl lennék rajta.

A kapcsolatom ettől függetlenül szeretném alakítani innentől, lesz ahogy lesz..

Igen volt.

Szakítottam, és utána összejöttem az illetővel.