Miért élvezem a szerelmi bánatot szerintetek?

Szerintem köze van az önbizalomhiányhoz. Tudatosan reagálsz így, csak elhiteted magaddal, hogy nem :) Pontosan tudod, hogy igazából nem élvezed és rohadtul fáj, amiért nem jön össze. Könnyű “letagadni” magunk előtt, könnyebb beletörődni, könnyebb “elfogadni”. De ez csak egy álarc. Miért megkönnyebbülés vajon? Mert kevésnek érzed magad és örülsz, hogy tovább nem folytál bele, hiszen csak sérülnél, illetve rossz érzéseket vinnél a kapcsolatba, az önértékelésed pedig csak még lejjebb húzna. Nagyszerű játszma, nemde? Védekezési mechanizmus. Csak egy a gond vele. Rohadtul nem old meg semmit.

Legalábbis én ezért éreztem így anno.

Illetve figyelemre vágysz, ezért esik jól egy telefonbeszélgetés, éhezel a szeretetre. Te magad sem mered illetve tudod elhinni, hogy sikerülhet, hogy sokat adhatsz a másik félnek, hogy tudnak szeretni, hogy összejöhet. Hogy boldog lehetsz valaki mellett. És hogy ő is boldog lehet melletted.

Szerintem mert már megszoktad; pl a gyerekeknek is biztonságérzetet adhat, ha pl van egy rendszer az életükben, mindig ugyanakkor van pl kajaidő, játékidő, ismerik már, megszokták ezeket; vagy ha elmondják ugyanazt a versikét, amit már ismernek, az is nyújthat nekik biztonságérzetet; mert az már volt, azt már ismerik, nem új, és akkor örömet okoz nekik újra elmondani azt a verset pl.

Vagy hogy legalább nem unatkozol az életedben, hogy legalább van, ami színesíti, lehet, hogy pl enélkül eddig olyan egyhangú volt, olyan egy síkban mozogtál, nem voltak ilyen szerteágazó dolgok, amibe belecsobbanhattál volna. Szóval izgalmas, színesíti az életedet, a világodat.

Lehetsz pl mazoista is

Lehet azért mert nem akarsz még elköteleződni, legbelül félsz, hogy nem tudnál tökéletes társat nyújtani, akár tudat alatt, és így nyilvánul ez meg, hogy nyugtázod, hogy '"megint nem sikerült." ":)" '

Szal meg még kirángat a monotonitásból.

Egy minőségi kapcsolat csak két egész és teljes ember között tud kialakulni, csak akkor fog belépni az életedbe, amikor rájössz, hogy saját magad vagy a boldogságod forrása és nincs szükséged hozzá senkire a meglétéhez.

Nem a magánéletben, nem az emberi kapcsolatokban kell meglennie a harmóniának, nyugalomnak, kifinomultságnak, tisztaságnak, odaadásnak, lelkiségnek, tiszteletnek és annak a bizonyos intimitásnak. Hanem benned. Hasonló a hasonlót vonzza, de addig nem fog menni, míg nem indulsz el az úton. Nem tudom, hogy most hol tartasz, de ha rád telepszik a magány vagy a szomorúság, akkor ne engedj neki teret, mert hiányállapotban tart. A hiány érzése pedig egy passzív folyamat, nem lendít előre. “Meg lehet szokni”, ha már évek óta ugyanazok a körök ismétlődnek (ez is fontos, miért ismétlődik minden ugyanúgy?), viszont a megszokás mögött a legtöbb esetben csendesen él a vágy. Nincs túl sok értelme ennek a szónak, mert nem lehet megszokni, ha minden egyes kib.szott nap ugyanazt éled át, hol erősebben, hol gyengébben, hol megfeledkezve. Mikor már nem fáj semmi és teljes elégedettségben vagy az egyedüllétedben, akkor fognak eljönni azok a napok, amelyekben bármikor rádmosolyoghat az élet. Akkor már meglesz benned minden. A minden egyes kib.szott nap helyett úgy fogalmazol majd, hogy minden hálával és szeretettel vett lélelgzettel, hiába leszel még mindig egyedül. Hiszen az összes apró megtett lépés magad felé közelebb fogja hozni az embert, akire mindig is vágytál. Engedd meg magadnak az érzelmeket, az intimitást, és először ne másban keresd, magadban. Lehet, hogy határozott, karizmatikus vagy és megvannak a képességeid egy jelentőségteljesebb poszt betöltéséhez, de a munkahely és a szív, a lélek dolgai egészen mások. Nem nehezebb és nem könnyebb, csak annyira különbözik, amennyire meg is egyezik. A munkahelyen inkább a keménység és a szilárdság kerül előtérbe, és mehet nagyon jól, szinte zsigerből, de hiába vagy férfi, attól még ugyanolyan ember, és minden lélek ugyanazt vágyja. Olyan szintű önISMERETet kell kialakítani, mintha egy karriert építgetnél. Ez az egyetlen út az önzetlen, feltétel nélküli és valódi boldogsághoz. Amiben várni fog rád a másik feled, ha mindketten eljuttok ugyanarra a pontra. Ugye te is érzed, hogy közel azonos szintnek kell lennie? Sokat kell fejlődni.

Az elveidből ne adj le, de görcsösen se ragaszkodj hozzájuk. Szemlélődj az emberek között tudatosan, ugyanakkor elvárás mentesen és csalódni sem fogsz. Hiszen nem elég eljutni idáig. Fenn is kell tartani.