Szerintetek ez több mint barátság az ő részéről is?

Ellenkező nemű barátság.

Nagyon kedveltük egymást. Mindig kerestük egymás társaságát. Ennek az lett a vége, hogy elkezdett vonzani, azt éreztem hogy nincs nélküle élet. A bökkenő, hogy foglalt a lány, ami miatt én nagyon szenvedek. Már több alkalommal eltoltam őt magamtól, mert ha megvan egyszercsak a vonzódás, az kizárja a barátságot ugyebár. Nem mondtam el neki hogy vonz, így biztosan értetlenül áll a megbolondulásaim előtt. Minden alkalommal belepusztultunk mind a ketten amikor ellöktem őt magamtól. Egyszer egy kibékülés után mondtam neki hogy soha nem akarom elveszíteni őt. Jóban lettünk megint, tombolt a lelkem, boldog voltam, hogy létezik a földön és a legszentebb személy volt számomra. A tűzbe mentem volna érte. Aztán nemrég ismét benyögtem neki egy olyat, amitől szétszakadt mindkettőnk szíve. Mondtam neki hogy ő nekem senkim..... Végleg el akartam taszítani őt. Sokszor elsírtam magam annyira hiányzott és vágytam rá. Gyűlöltem magam hogy őt hibáztatom a saját lelki kínom miatt. Azt sugalltam,hogy vele van a baj ő nem a normális... Pedig semmi baj vele. A legcsodálatosabb ember a világon. A nagybetűs NŐ. Nagyon összeomlott de most borzasztóan igyekszik, nagyon keményen próbál azért tenni,hogy ne veszítsen el. Én nagyon megsajnáltam. Bármit teszek vele nem tud utálni.. Pedig bőven megérdemelném. Beszélgettünk egy kicsit, ilyen semleges dolgokról és utána félrevonult valamerre majd frissen sírt könnyes szemmel jött vissza. Azt mondta a többieknek, hogy nincs gáz elmúlik a letargia kb 5 percet kér... Ez nagyon szíven ütött. Nem mertem soha biztosra venni,de úgy éreztem, hogy rám sem teljesen barátként tekint hiába van párja. Nem beszéltem neki arról, hogy mit érzek. Nem tudom mit tegyek. Nagyon vágyom rá, és szégyellem magam amiért ezeket a megalázó dolgokat csináltam vele. Miért nem utalt meg mindezért? Jelenthet valamit,hogy elsírta magát? Mit tegyek?