Érzett már valaki így?

Arra értem, amikor felismeritek valaki hibáit, de ennek ellenére szerelmesek vagytok bele, sőt, a felismert hibákba is. Amikor nem is merül fel, hogy ez szerelem-e, mert biztosan tudjátok a választ. Amikor nem csak az egyértelmű dolgok hoznak lázba valakivel kapcsolatban, hanem már a neve hallatára, egy köhögésétől vagy egy sóhajától is úgy érzitek, hogy szebb a napotok, és függetlenül attól, hogy beteljesült-e a szerelem, a világ legszerencsésebb és legboldogabb emberének érzitek magatokat. Amikor magatokat megalázva, minden elveteket és önbecsléseteket félredobva próbáltok megfelelni, megszerettetni magatokat, a kedvére tenni, és mindezt csupán azért, mert Róla van szó.

Amikor nem számít, hogy milyen ruha van rajta, milyen cipője van, de ha számítana is, már rég elvesztetek a szemében és nem is veszitek észre. Amikor hiába nincs egy autó, bepittyegő mobiltelefon, hangos kutya se a közelben, de ti nem halljátok amit mond, mert olyan hangosan dobog a vér a fületekben a jelenlététől. Amikor egy tárgy azért válik különlegessé, mert ő hozzáért. Egy dal azért lesz a kedvencetek, mert az az övé is, és úgy érzitek, ha azt hallgatjátok, ő is közelebb kerül hozzátok.

Amikor se enni, se aludni, se létezni nem tudtok nélküle, de ez mind nem baj, mert nem is akarnátok.

Amikor felfogjátok az összes szenvedést, keserűséget, szomorúságot, sírással eltöltött hosszú órákat, de mindezek ellenére úgy érzitek, megéri, mert megismertétek és a puszta jelenléte által ti már boldogabb emberek vagytok.

Van innen kiút?