Van az az egyedül töltött idő, ami után már nem szívesen jönnél össze senkivel?

Nő vagyok, két komolyabb kapcsolatom volt eddig, egy egyéves (de ez még tinikorban) és egy négyéves. Most két éve vagyok szingli, és a baráti körömben aki hasonlóan hosszú ideje van egyedül, mindenkin azt látom, hogy egyre kétségbeesettebben próbálnak valakit találni maguknak. Nálam ez épp fordítva van: egyre inkább úgy érzem, hogy annyira jól megvagyok egyedül, hogy maximum futó kapcsolatokra vágynék néha, de ahhoz se energiám, se kedvem nem lenne, hogy valaki miatt felborítsam az életemet. Hogy megint össze kelljen csiszolódni valakivel, megismerkedni az egész családjával, hozzászokni a szokásaihoz, életritmusához stb. Lehet, hogy már túlságosan beleszoktam az egyedüllétbe? Túlságosan megszoktam, hogy senki nem szól bele a dolgaimba, azt csinálom és akkor, amit csak akarok, nem kell alkalmazkodni senkihez? Ez normális ennyi idő után? Van még ezzel így valaki?