Igaz, hogy aki nem lehetett a miénk, Ő mindig kell?

Ez b..romság. És nem, nem normális. Te még mindig a múltban élsz, ahelyett, hogy lezártad volna már régen és boldog, esetleg házas ember lennél egy másik ember oldalán.

Hogy mennyire normális, azt nem tudom, de sajnos létezik ilyen. Hogy valaki annyira megragad bennünk, hogy talán sosem tudjuk őt elengedni: egyszerűen olyan érzéseket volt képes felkorbácsolni, mint senki más. Pedig lehet, hogy soha hozzá sem értünk, és mégis.

Csak azoknál az embereknél maximum, akik képtelenek feldolgozni, lezárni és elengedni dolgokat. Szerintem egyáltalán nem egészséges dolog ennyire a múltban élni. 8 év telt el könyörgöm, ő még csak nem is ugyanaz az ember, mint akit akkor megismertél, komolyan megéri rajta ennyit gondolkodnod?

A nagy, 15 éves korombéli szerelmemmel egy évben házasodtunk, ott voltunk egymás esküvőjén. Náluk hamarabb lett baba, mi vártunk rá. Soha, egy percig sem irigyeltem a feleségét, hiszen szerelmes vagyok a férjembe. Örülök, hogy ő is boldog a családjával.

Nem vagy egyedül, velem is ez történt.Hiába mondják páran, hogy nem normális, atól még létező jelenség és szerintem nem tehetünk róla, hogy igy vagyunk kódolva. Egyfajta betegség ez. Sok ember nem tartja a lelki bajokat, depressziót betegsének, csak valamivéle úri nyavajaként aposztrofálja és te vagy a hülye,a gyenge, amiért nem tudod kezelni...