Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben? Véget nem érő szerelem.
2015-ben megismerkedtem interneten egy lánnyal, akkor voltam 18 éves. 15 hónapon keresztül nem találkoztunk, csak chateltünk egymással. Én iszonyat szerelmes lettem belé, egy óránk sem telt úgy el, hogy nem írtunk egymásnak. Később találkoztunk (nagyon messze lakunk egymástól) egy napra, mesés volt, valószínűleg ő is belém esett a reakcióiból és későbbi beszámolói alapján. Csókok voltak, de ki nem mondtunk semmit. Később én elhamarkodtam, mert nagyon hiányzott nekem (kb találkozó után egy héttel), ezért ő megijedhetett az egésztől, és összevesztünk. Érzelem téren nagyon bonyolult lány volt, hisz még csak 17 éves volt, és nem volt neki semmi komolyabb kapcsolata. Sajnos a türelmetlenségem miatt szóba sem álltunk egymással, majd én "bosszúból" lefeküdtem egy lánnyal, mivel azt mondta nekem, többé velem nem akar foglalkozni. Ezt elmondtam neki, azóta egy szót sem hallottam róla, teljes mértékben kizárt az életéből.
Kapcsolatban él azóta is, én is lassan 2 éves kapcsolatban vagyok, de még mindig nem sikerült elfelejtenem. Kerestem ahogy csak tudtam, válaszom nem érkezett tőle.
Hogy mit szeretnék?
Szóra bírni, hogy méltasson annyira, hallgassa meg azóta is fennálló bocsánatkérésem, és megtudjam, mi van vele...
A fentiekből egyértelmű, hogy ő nem az a lány, akit egy másikkal eltudok felejteni, ezért én ezen már nem is fáradozok, s igazából nem is akartam sosem lefelejteni.
Kérlek titeket, hanyagoljátok az alábbi válaszokat:
- Nem akar veled foglalkozni, fogd fel - Tudom, ez ellen szeretnék tenni.
- Bunkó, tipikus férfi vagy - Ezt válaszra sem méltatom
- Felejtsd el - Nem akarom, nem tudom
- Hagyd a jelenlegi kapcsolatában boldogan élni - Hagyom is, nem akarok betolakodni az életükbe
21/F
Írd meg neki egy levélben a gondolataid, juttasd el neki és ha tényleg annyira szereted, hagyd békén utána.
Tartsd tiszteletben, hogy a nem válasz is egy válasz, nem kell burkoltan körbemagyarázni, neked ez miért ilyen fontos, mert onnantól az már erőszakoskodás, akárhogy tálalod.
Hogy mit tennek a helyedben, ezt kerdezed? Szerintem nem ezt.
Szerintem egy olyan valaszt varsz, amit szeretnel tenni, hogy megerositest kapj benne.
Tedd azt, barmi is legyen az.
En mar atestem ezen, tovabbleptem es nem bantam meg, sok ertekes no van meg ha pillanatnyilag nem is latszik...
Hmm....ha a jelenlegi baratnod igazan, melyen, olyan vasokol a pofamba valo erzest, erzelmet adott volna/mozgatott volna meg benned, akkor szerintem totalisan leszarnad azt a masik csajt. De te nem. Szoval meg van valami, elakarod simitani a dolgot, bocsanatot kerni? Ott facebook, csinalj egy masikat, ha ugy van, ird le neki egy hosszu levelben a dolgot, elkuld, elolvasta, letilt, nem valaszol, akkor ennyi.
Mert igazabol ez a csaj reszerol egy jatszma. Es igazi profi a csaj ebben. Simogatja az egojat, hogy van valahol egy srac, aki nem tud a seggen maradni...o miatta. Es ez jo neki, es ezert nem fog valaszolni sosem, mert ezt nem adna csak ugy fel, a gyenge jellemek/emberek jatekszere ez, hogy valakiben hagyjanak nyomokat, amikben elnek/amikbol taplalkoznak, mint holmi parazita es nem fogja megkonnyiteni a dolgod, az utolso cseppig kifogja elvezni azt, hogy “loholsz” utana.
Szoval.....hagyd a francba.
#1 Az összeveszés után pont ezért nem is kerestem, csak magamba fojtottam, és próbáltam túllépni rajta. A találkozásunk után (ami szinte egybeesik az utolsó napokkal) egy évvel írtam neki postán egy levelet, ami inkább érdeklődő volt, minthogy inkább szerelmes. Természetesen tudattam vele, mennyire sajnálom az elmúltakat.
#2 Azóta majdnem két éves kapcsolatban vagyok benne, amire panaszom nem lehet. Mégis mélyen ugyan ott tartok, ahol régen.
#3 Legutoljára kb 6 hónapja, előtte szintén 6-7 hónapja kerestem. Fél évet vártam az enyhülésre. Nem ment.
Nem kell elfelejtened, az ilyen nagy szerelmeket senki nem felejti el, de akkor sincs értelme zargatnod őt.
Nem tudsz tenni az ellen, ha nem akar veled többé semmilyen kapcsolatot. Ez van. Nem kényszerítheted rá, hogy béküljön ki veled.
A lány nem akart tőled semmit, máskülönben nem ijed be pont akkor amikor már sínen vannak a dolgok az elvileg szerelmével.
Attól a sráctól aki jeleg keféli már akart valamit, ilyen egyszerű.
Rossz lehet h nem úgy tudtátok lezárni ahogy illett volna. Tulajdonképpen szerintem ez bánt téged igazán.
Nem azt a választ tudom adni amit vársz, de szeerintem egyszerűen ne gondolj rá többet és pl próbálj a mostani barátnődre koncentrálni, megismerni úgy igazán. Tervezni az életedet, enélkül a csaj nélkül!
Nekem volt egy srác akibe nagyon bele voltam zúgva és ő is belém. Még azelőtt elárult hogy egyáltalán összejöhettünk volna. Lényeg hogy én tényleg 3 hónapig sírtam, mert szerelmes voltam és még akkor nem jöttem rá mi történt. Egy nyár után felkeltem egyik nap reggel és rájöttem hogy ez halál unalmas amit csinálok és nincs erre több időm. Onnantól kezdve mint amit elvágtak. Nem is gondoltam rá, más embereket AKARTAM megismerni. Ma már mintha nem is velem történt volna...
Ez csak neked sz@r amit most csinálsz. Mondjuk a jelenlegi pároddal szemben sem fair.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!