Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Két éve nem láttam, de most találkozunk. Én annó kapcsolatban voltam?
Két éve nyáron, egy régi ismerőssel közelebb kerültünk egymáshoz, mint addig bármikor. Az akkori párom miatt meí történk köztünk semmi, de pár hónap után döntöttem, és őt akartam válsztani. Kedves ismerősök viszont belekevertek a dologba, őhozzá hazugságok jutottak el előbb, mint én megtudtam volna. Minden nagyon gyors volt, ő elköltözött, az akkori párommal katasztrófális volt a helyzet, de mivel együtt éltünk, és egy gyerekünk is van, megpróbáltuk hideg fejjel tisztázni a dolgokat. Egy darabig ment is rendesen. Az 'ismerős' eltűnt az életemből. Azt hittem. Tavaly jelentkezett. Érdekelte, hogy vagyunk, én és a gyerek. Nem sokat ugyan, de beszélgettünk újra.
Pár hónapja szakítottam a párommal (egyéb okokból), külön költöztünk.
Azóta ővele megint megújult a kapcsolat, és ott tartunk, hogy talalkozni fogunk, hosszabb időre egy városban leszünk megint. Mindezt ő kezdemenyezte, és bocsánatot kért, amiért annó nem nekem hitt. Szerintetek ő sem lépett túl rajtam? Én nem tudtam őt teljesen efelejteni'.
Történt valakivel hasonló? Mit gondoltok...?
Köszönöm, ha irtok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!