Ti 21 éves lányként engedélyt kértek?

21 évesen nem titkolózom édesanyám előtt, ha valaki vagy valami nem tetszik neki, akkor egyszerűen tudomásul veszem, és ő sem szól bele, próbálja elfogadni/alkalmazkodni. Felnőttem, rám van bízva, de a véleményét mindig meghallgatom, sőt, kérem is, hogy mondja el.

Ha valaki áthív magához, akkor annyit mondok anyunak - általában napokkal hamarabb, ha van rá mód -, hogy "szombatra meghívott XY családja ebédelni, nem leszek itthon, csak este jövök". Ennyi. Viszont ezt be is tartom, mert vele élek, és számomra az a normális, hogy tartom magam a megbeszéltekhez - igen, ennyi idősen is, hiába vagyok felnőtt és ha ez ciki, ám legyen, de inkább ez, minthogy eltűnjek napokra, ő meg ideges és stresszes legyen miattam. :)

Engedélyt nem kell kérnem, de mindig tudja hova megyek és általában azt is, hogy kivel. Így mindketten nyugodtabbak vagyunk szerintem, tudja, hogy kinél keressen ha bajom esik például,vagy nem érek haza időben, ami nálam már tényleg aggodalomra adhat okot.

Engem nem fogtak ennyire keményen, hogy 21 évesen ne mehettem volna át a pasimhoz. :)

Persze tudni kell, hogy mi 15 éves korunk óta együtt voltunk, így mire ide eljutottam már rég jártunk egymáshoz...stb. Ismerték a dolgot.

18 évesen, míg nem volt keresetem, és velük laktam, és gyerekesebb voltam, "engedélyt" kértem.

De 20 évesen már összeköltöztünk, saját pénz, saját élet.

Egy fél év alatt behoztam a lemaradást, ami a gyerekességemet illette.

21 évesen, már gáz ilyennek lenni....

En meg szoktam oket kerdezni, pedig idosebb vagyok nalad, de ez nalunk amolyan maradvany a kamaszkorbol nem pedig igazi engedelykeres. En ugy erzem hogy ennyi gesztus jar a szuleimnek, mert egyreszt apukam visz ki kocsival a palyaudvarra, masreszt anyukam mindig ad nekem egy kis uticsomagot, olyan dolgokat, amik nekem nem jutnanak eszemb. Pl. a legutobbi vasarnapi ebedrol maradt kacsazsir es csomagolt egy keveset a baratomnak. Azert is szoktam ugy kerdezni, hogy elmehetek-e, mert lehet hogy aznap pont szukseguk van ram valami miatt es akkor atutemezem a talalkozomat. En nem erzem megalazonak, mert nem megalazkodva kerdezem es ok kivetel nelkul mindenhova "elengednek". Ez egy udvariassagi szertartas, amivel kifejezem azt, hogy egy csaladkent gondolok magunkra, nem pedig csak ugy ott elek mindentol es mindenkitol fuggetlenul.

Hogy milyen az, amikor nem tamogatnak azt nem tudom, de ennek is sok fokozata van. Az en anyukam nem elegedett a valasztasommal, de soha nem akadalyozott semmiben csak megvan a velemenye.

Én kollégiumban lakom, általában csak elmondom a hétvégi terveimet (haza, vagy a páromékhoz), de legtöbbször egyeztetni szoktuk több hétre előre. Így jobban tudunk tervezni, úgy időzíteni, hogy tudjunk együtt tölteni minőségi időt, ha hazamegyek, illetve úgy számolni a főzéssel, készüléssel.

Középiskola alatt engedélyt kértem, mióta egyetemre járok, és fix összeggel támogatnak, azt osztom be magamnak, inkább csak tényként közlöm, hogy megyek. (Ha mégis akkor szólnának, hogy maradjak, mert kellenék, akkor persze ez a tény változhat.)

21 évesen szültem az első gyerekem, 6 és fél éves kapcsolatba. (Azóta persze vége lett.)

29N