Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nektek mi a véleményetek erről a kapcsolatról?
25 éves lány vagyok, nem voltam még ilyen helyzetben de ahogy nézem nem is szeretnék többet. :)
A helyzet az hogy ismerek egy srácot, jobban mondva férfit 10 évvel idősebb nálam. Évek óta ismerjük egymást de csak 2 hónapja történt kb köztünk több is mint beszélgetés. Róla azt kell tudni hogy kb 2 éve ért véget egy kapcsolata amikor azt mondta hogy köszöni szépen nem kér többet egy komoly kapcsolatot sem. Azóta is tartja magát ehhez. Nekem többször is kijelentette hogy Ő többet nem tud nekem nyújtani, szerelem nála kizárt. Alkalmi partnerei voltak de ha komolyra fordult volna a dolog akkor Ő menekült, még akkor is ha amúgy megfelelt volna neki a nő. Most pedig én vagyok neki és én kis naiv módjára gondoltam majd megváltoztatom, hát nem igazán akar sikerülni. A baj az hogy én többet érzek iránta mint kellene már most... Biztos voltatok már ilyen helyzetben ti is, mik a tapasztalatok?
Azért nem tudom Őt hova tenni még mert azt is tudni kell hogy sokat beszélünk. Mindennap ír nekem, napjában többször. Én sokszor direkt nem keresem napközben de maximum 3 óra szokott úgy eltelni hogy nem ír, utána biztos jelentkezik hogy mi a helyzet velem, mit csinálok... De valamelyik nap is találkoztunk és akkor is szóba jött ez az egész szerelem dolog és nagyon tiltakozik ellene... De nem tudom hova tenni ezt a sok írogatást és azt hogy érdekli mi van velem..
"nem tudom hova tenni ezt a sok írogatást és azt hogy érdekli mi van velem.."
Egy kis chat egy pár kósza dugásért egyáltalán nem fáradtság. Főleg, hogy csak ennyit kell tennie ahhoz, hogy le is feküdj vele.
Ez egy 35 éves férfi, nem fogod megváltoztatni. Ennyi idősen azért már fel kéne nőni az álomvilágból, nem eldobni a bugyit, ha valaki érdekből ír pár kedves mondatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!