A szerelmet lekűzdeni magában képes volt más is rajtam kívül?

Tehát a képes volt az ész diadalmaskodni az érzelmek felett? Nem egyszerű vonzódásról, fellángolásról beszélek, hanem kőkemény érzelmekről, amikbe az ember képes belebetegedni, és évekig tart a hatása. Nekem sajnos volt ilyen... Kialakult egy erős vonzódás olyasvalaki iránt, akiről utólag kiderültek olyan dolgok, amik erkölcsileg viszont nem mentek át a rostámon, úgyhogy le kellett mondanom róla. Sajnos rossz sorrendben jöttek a dolgok... Először alakult ki a szerelem, utólag meg már azt nehéz kiírtanod magadból, még akkor is, ha kiderülnek a negatívumok. Nehéz ezt elmondani, de a sok negatívum ellenére mégis mindig csak azt a kevés pozitívumot nagyította fel az agyam. Tehát kreáltam magamnak egy illúziót, és azt bálványoztam inkább. Pláne akkor neház a dolog, ha annak a valakinek szintén bejössz, és ő is össze akar jönni veled. Amikor jön oda, hozzád ér, kedvesen beszél hozzád, de te tudod, hogy nem szabad! Aztán összejön mással, és te tudod hogy jól döntöttél de mégis nagyon rossz érzés. Ráadásul még elkerülni se tudjátok egymást, mert munkatársak vagytok. Bevallom, a poklok poklán mentem keresztül, nem tudtam enni, kihánytam mindent, gyötörtek a gondolatok, este az álmok, és tényleg, ezen csak az idő tudott segíteni. Eltelt azóta két és fél év, és szerintem mostanra tudtam kiheverni a 100%-osan a dolgot, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy az adott pillanatban az ész mindenek felett diadalmaskodni tudott. Ha akkor elgyengülök, és az érzelmeimre hallgatok, nagyon megjártam volna. Az illúzió szertefoszlott, az a valaki meg azóta felszedett pár kilót, csúnyább lett, és még erkölcstelenebb dolgokat művel, mint annak előtte, tehát nagyon jól döntöttem. Más is ment már keresztül ilyesmin?