Miért hazudnak páran maguknak amikor igenis birtokolni akarják a párjukat és önzőek, kisajátítóak?

#20:

>Véletlenül se létezhet olyan, hogy két ember mondjuk szeret együtt lenni, ugye? :D

Nem arról volt szó, hogy pusztán szeretnek együtt lenni, hanem arról, hogy mindig együtt vannak és soha semmit nem csinálnak külön.

De persze akár ilyen is lehet, nem teljesen pontosan fejeztem ki magam, mert hosszú lett volna. De akkor pontosabban: nekem az jött le, hogy meglehetősen sokan a 100%-ban együtt töltött időt a jó kapcsolat >feltételének< tekintik, tehát enélkül nincs igazi boldogság, nincs "valódi szerelem". Ezt tartom káros hülyeségnek, és ennek a hátterében látom a bizalmatlanságot, kisajátítást satöbbit. Ha a jó kapcsolat >eredménye< az, hogy mindig együtt akarnak lenni, azzal nincs gond.. Remélem, érthető a különbség.

A többihez, amit írtál: persze, a kérdező minden bizonnyal változni fog még, én is írtam tanácsokat neki. De attól még a rossz érvek rossz érvek maradnak. Pl. az hamis érv, hogy "majd meglátod, mindenki más is így csinálja", mert az, hogy többen vannak, nem egyenlő azzal, hogy igazuk van.

#25:

Az ilyesmit ne vedd szó szerint magadra, amire reagáltam, azok általános, elterjedt viselkedések és reakciók, és bár szerintem érvényes, amit írok, biztosan nem lesz mindenkire egyformán igaz, mert az emberek és a kapcsolataik is különbözőek. Igazán szükségtelen személyeskedni.

#28:

>Ezek szerint az az egészséges kapcsolat, ahol nincs plussz, nincs az az érzés, hogy folyton vele akarsz lenni, sőt, minél ritkábban vagytok együtt annál jobb és mindenki a saját életével/barátaival foglalkozik? :D Egészségedre.

Nem. A szerelem, a "plusz", amiről én beszélek, az ezeken mind felül van.

Gondold végig így: sorold fel az összes konkrét dolgot, ami a szerelmet alkotja! Tehát ragaszkodás, vonzalom, izgalom, szenvedély stb.. Ezek mind egyszerű, érthető, kifejezhető, hétköznapi dolgok. Ha ezeket a részeket összegyúrod, megkapod magát a szerelmet? Nem, mert hiányzik az a bizonyos "plusz", ami a sok hétköznapi, gyarló érzelmet egy természetfeletti szintre emeli. Akárhány részre bontod fel a szerelmet, sosem fogod megtalálni ezt a pluszt, mindig úgy fogod érezni, hogy valami még hiányzik, ez így még mindig túl emberi, a szerelem ennél valahogy több. És ez a titok, amiről beszéltem, hogy nincs plusz, csak az embereknek derogál, hogy az érzelmeik pusztán emberiek.

#33

Így már más, teljesen érthető.

Kérdező. Az egyik szemem sír a másik nevet az itteni összes választól! Én 22 éves vagyok és a felében egyet értek veled,de a felében meg nem. Ez amit leírtál függ az emberektől,nekem ez a tapasztalatom.

Másik,jó tanács! Erre az oldalra normális kérdést nem érdemes feltenni,amiben véleményt kérsz,mert kapásból megy a személyeskedés,és a neked támadás,meg a cicaharc a válaszadók között. Itt mindenki nagyon okos,és nagyon tapasztalt,csak annyit nem tanultak meg az életben és annyit nem tapasztaltak,meg nem tanultak meg, hogy nem személyeskedünk,tiszteljük egymást stb alap emberi dolgok,de persze ők tapasztaltabbak. Szóval itt nem érdemes véleményt kérni.....

Én annyit leírok hogy nekem meg a barátok nem fontosak,bár nekem a párkapcsolat sem,introvertált ember vagyok és el vagyok egyedül,tehát amit te leírsz az az én szemszögemből elképzelhetetlen,és csak nyűg lenne a nyakamon és kényelmetlen...

Csak a fő kérdésre próbálok válaszolni:

Az első időszakban még ezt nem tudják előre, hogy "csak kisajátítani" akarják a másik felet. Amikor már kezd komolyabb lenni egy kapcsolat, akkor kezdődik el a "féltés mástól és mindenkitől" c. életszakasz a párok életében, ami közben ha nem figyelnek, akkor a végén marad a kisajátítás - a védelmező álköpenyében. Tehát a feleknek terek kell adniuk egymásnak az élethez, ugyanakkor figyelni is egymásra. Nehéz, de kialakítható.