Adjak lejjebb az elvárásaimból és éljek egy olyan kapcsolatban, amiben "elvagyok" meg "jobb, mint egyedül" csak mert ennyi idősen már illene megállapodni?

Ismertem gimiben egy fiút, aki tökéletes volt számomra, egy csodaként éltem meg minden pillanatot vele és azt hittem, mi leszünk a tökéletes pár, de végül másképp alakult és sosem lettünk egy igazi pár... ennek már 7-8 éve, de azóta sem volt kapcsolatom. Pedig próbáltam nagyon sokszor randizni, ismerkedni, egyéjszakás kalandokat stb. De senki nem üti meg a mércét. Ha elmondom bárkinek, hogy mit várok egy férfitől, kinevet, mert “nem létezik” ilyen. Pedig de. Csak Őt írom le pontosan. Lehet, hogy idővel Őt sem láttam volna ennyire tökéletesnek, ha együtt lennénk, de mást az elején sem látok ilyennek... egyáltalán nem. Sok emberrel elvagyok, de senkivel nem tudok úgy beszélgetni, mint vele az első pillanattól... Senki nem fog meg igazán. Nem várom a következő találkozót... Nem izgulok igazán, hogy a másiknak tetsszek. Annak idején még arra is figyeltem, hogy azokon a napokon, amikor egymás melletti teremben volt óránk, sokkal csinosabban öltöztem fel.

Rajta kívül soha nem vonzódtam senkihez. Nem vonz egy kockahasú vagy egy nagyon sármos pasi, akármilyen jól nézhet ki, mert csak azok a belső tulajdonságok tennének számomra vonzóvá egy pasit, amik benne megvoltak, de ezeket azóta senkiben nem találom...

A barátnőim nem értik, miért nem tetszik senki, pedig “jobbnál jobb pasiknak mutatnak be”.

Senki nem érti, miért nem volt még kapcsolatom. Nem vagyok csúnya lány. :D

Félénkebb, visszahúzódóbb fajta, de nem vészesen. A szüleim sokszor mondják, hogy jó lenne már, ha lenne kapcsolatom, ők ennyi idősen már házasok voltak és gyerekük volt... Nem szeretnék, hogy egyedül maradjak (egyedül élek 3 éve), és nyilván én sem... menjek bele egy közepesen jó kapcsolatba?

24L