Szégyen élettárs nélkül élni és várni az igazira?

Az az igazság, hogy a párkapcsolati tapasztalat nagyon hasznos dolog. Hiába találod meg az igazit, ha nem tudod megtartani mert fogalmad sincs a másik nem logikájáról, nem tudod kezelni az alapvető párkapcsolati problémákat, semmilyen tapasztalatod nincs arról, hogy milyen egy kapcsolat és mit kell tenni érte. Nem elég megtalálni az igazit, tenni kell érte, hogy a kapcsolat működjön. Ami sokkal könnyebb, ha már van tapasztalatod, rontottál már el dolgokat egy kapcsolatban, tanultál ezekből, törték össze a szivedet és tudod hogy mit nem szabad tolerálni stb stb.

Meg az igazit is úgy tudod megtalálni, ha tudod milyen ember való hozzád. Ezt pedig csak úgy fogod megtudni, ha kitapasztalod milyen ember mellett tudsz/nem tudsz élni.

Ha nem ismerkedsz, akkor mégis honnét fogod tudni, hogy mire vágysz? A fejedben élő ideál sok esetben még csak nem is valós vagy felülértékelt ahhoz képest amit a valóság tud adni.

Szégyen.

Tudod hogy kit keresel? Nem közhelyekre gondolok, hanem arra a típusra, aki hozzád illik. Aki tízszer mellétalál, annak fogalma sincs arról, hogy milyen irányba induljon, csak megy a sötét erdőben. Az okos ember előbb megismeri saját magát, hogy tudja kivel ismerkedjen és kivel ne.

Az hogy óvatos, semmire se garancia. Óvatosan talál egy full nem hozzá illő személyt, aztán óvatosan engedi közel magához, hogy aztán óvatosan szakítsanak? Nem, ez nem a jó út. Ez olyan mintha óvatosan tolatnál bele egy 200 méter mély szakadékba.

Figyu, eddig, minden egyes embert ha nézel, a jelenlegi párkapcsolatán kívül mind szétment, tehát "melléfogtak".

De ez a szemlélet csak a végpontot nézi. Azt is figyelembe kell venni, mit tanul az ember közben magáról és a többi emberről.

Lehet üveggömbben élni és keresni egy ideát, nem mondom hogy statisztikailag nincs rá esély, hogy meglegyen, de igen kicsi. Aki az első hetekben az igazinak tűnik, lehet otthagy 5 hét, hónap, év után. Sose lehet tudni.

A másik, ami bizonyítottan a legnagyobb sztressz okozó a mai párkapcsolatokban és a válások nagy részéhez is vezet, a FOMO (fear of missing out - félelem hogy kihagysz valamit).

Aki csak 1 nőt, férfit ismert egész életében, valószínűbb hogy frusztráltabb lesz emiatt (hisz ott a jóképű munkatárs, a barátnak új csaja/pasija van aki olyan szenvedélyes, stb). Míg aki másokkal is együtt volt, láthatta, hogy sehol nincs kolbászból a kerítés, és több energiát fektetHET a kapcsolatba.

Ezektől van kivétel, de pszichológusok bizonyították, hogy rengeteg emberre igaz.

Én nem érzem annak, pedig szinte az összes barátnőm/ismerősöm már együtt él valakivel, sokan férjhez is mentek már és gyerekük is van.

Mindig akad 1-2 udvarló, vagy aki nagyon próbálkozik de az utóbbi 1,5 évben (amióta egyedülálló vagyok) nem találkoztam senkivel, aki felébresztett volna bennem valamit. Volt akit szimpatikusnak találtam, de nem éreztem semmi szikrát.

Csak azért nem fogok kapcsolatot kezdeni valakivel, hogy én is beáljak a sorba. Illetve egyik kapcsolatból sem fogok ugrálni a másikba, mondván, hogy: Ezzel majd hátha összejön a dolog.." Inkább maradok szingli, mintsem éljek boldogtalanul valaki mellett csak azért, mert mit gondolnak majd mások.

29/N

3-6 már jól leírta.

Most 40 évesen szégyellem a tini múltamat amikor azért nem jöttem össze egy barátnővel, mert akkor még valami tökéletes ideát kergettem. Jó lett volna kezdő kapcsolatnak és tapasztalt szerzésnek. 40 évesen meg azt mondom tökéletes társ nincsen, minden kapcsolat lemondással jár és férfi és nő tökéletesen sosem fog passzolni. Ha azonos az érdeklődési körük az nagy előny.